09. rész - Azt hiszed, hogy bárkit megkaphatsz?

-Rachel, bújj elő, tudom, hogy valahol itt vagy, csak nem talállak - gondoltam magamban. Ne már, tiszta kettyós leszek, ha még magamban beszélgetni is kezdek Rachel-lel..

Elmentem az Egyes színpadhoz, minden egyes ponton körül néztem, majd mentem a Ketteshez, majd a többihez, de egyáltalán semmi életjel.

*Cloe szemszöge

Belebotlottam néhány ismerősbe Rachel helyett..

-Szia, kislány - jött felém Doug, aki tegnap két whisky-t vett magának, és nekem nem adott belőle. Szerintem szégyellhetné magát össze-vissza.. Mondjuk, aztán már nem szenvedtem hiányt az alkoholban.. mindegy.

-Ne hívj kislánynak - forgattam szemeimet. -Kérlek, ne most, jó? Sőt, máskor sem! Nincs időm rád, már ne is haragudj! - szóltam idegesen, majd elindultam volna, de elém állva megállított. Végre valaki, aki nem a karomat ráncigálja..

-Ne kapd fel a vizet - vigyorgott. -Csak társaságot kerestem. Nem tudod, merre vannak a többiek? 

-Előbb láttam Matt-et a Hármasnál - mondtam az infót, majd köszönés nélkül elmentem. Egyre esteledett, szóval jobb lett volna, ha minél hamarabb megtalálom Rachel-t. És akkor újra megbotlottam valakiben, akire nem számítottam, és nem is vágytam. 

-Cloe - mosolygott Will, majd újra megforgattam a szemeimet. -Látom, nagyon örülsz a társaságomnak - nevetett, de nem szóltam semmit. -Van valami baj? - nézett rám ezúttal komoly arckifejezéssel.

-Bocsi.. csak egy ideje nem találom Rachel-t - válaszoltam.

-Mióta nem láttad? Egyébként, én meg a vízipisztolyokat nem találom - mosolygott.

-Jaj, ne is gondolj rá, nem kell a vízipisztoly - röhögtem el magam. -Hát, ugye játszottunk, és én láttam őt az egyik haveroddal, aztán te mentél keresni a pisztolyokat én pedig a sátramhoz indultam, hogy felhívhassam az otthoniakat - mondtam.

-Jó, és arra nem gondoltál, hogy Rachel-t is felhívod? - nevetett, majd előhalászta a zsebéből a telefonját.

-Ó, dehogynem. Csakhogy, a telefonom lemerült, és beraktam a feltöltőpontra, azt hiszem, már mehetek is érte. Esetleg.. el akarsz jönni velem? - néztem rá feszülten.

-Én? Ömm, persze - mosolyodott el meglepetten. Na, azért annyira nem meglepő, nem vagyok én annyira bunkó.. vagy mégis? 

Szóval, eljött velem a feltöltőpontra, ugyanis én hülye, majdnem az egész család telefonszámát vágom fejből, viszont a legjobb barátnőmét nem tudom, tehát nehéz lett volna beírni Will telefonjába.

Gyorsan kivettem a telefonomat, majd azonnal tárcsáztam Rachel számát.

-Kicsöng - jelentettem ki a számat harapdálva. Pár csengés után végre felvette.
Rachel: Haló?
Cloe: Rachel! Cloe vagyok! Hol a fenében vagy?
Rachel: Én? Izé, Frenkie-vel..
Cloe: Ki az Isten az a Frenkie? - kérdeztem már üvöltve, mire Will felkapta a fejét, és odasúgta nekem, hogy a haverja az.
Cloe: Óó, bocsi! Akkor jó szórakozást! Majd találkozunk, puszi - mondtam, majd leraktam. Kuncogtam egyet, aztán a sátrak felé indultam.
-Merre mész? - szólított meg Will.
-Hát.. a sátramhoz. Azt hiszem - mondtam végül elbizonytalanodva, majd egy kis vízcseppet éreztem az orromon, ezért felnéztem az égre, ahol nagy meglepetésemre be volt borulva. -Nagy zivatarnak nézünk elébe, szerintem - állapítottam meg, mint valami zseni meteorológus. Remélem, nem lesz igazam.
-Hát, egy kis eső valóban jól jönne, de azért zivatart nem kérek, kösz - nézett szintén az égre. Pár percig csendben álltunk egymással szemben. Hallottuk mindketten a zajokat, amelyek a színpadok és a sátrak felől jöttek. Elfogott egy nagyon furcsa érzés. Olyan érzés volt, mintha próbálnám közelebb ráncigálni magamat, de valamelyik részem nem engedi, ellenáll. Aztán tovább néztük egymást, és kizártam a külvilágot. Csak ketten álltunk ott, a beborult ég alatt, csöpögő esőben, valamelyik színpad mögött úgy, hogy épphogy csak hallottuk a zajokat. Nem tudtam mit mondani, nem is akartam. Ő sem mondott semmit. Csak mosolyogva, minden probléma nélkül álltunk egymás előtt, és így tök jó volt. Nem zavart minket senki, mert nem is volt mit megzavarni. Talán átölelhettem volna, a karjaiba zárhatott volna, a fülembe súghatott volna valamit, vagy én neki, de ez nem az a pillanat volt. Az a fajta ember vagyok, aki nem bízik meg könnyen az emberekben, mert tudja, hogy az emberek nem mindig tesznek jót másoknak. Tehát egy az, hogy nem is hagynám, hogy így legyen, kettő, hogy mivel ilyen vagyok, nem hogy pár nap után, de pár hét után sem engedném ezt meg.
Egyébként sem az esetem, maximum egy picikét.
-Akkor? - néztem rá.
-Akkor? - harapta be a száját. Ne harapdáld a szád, könyörgöm, mert megőrjítesz vele!
És akkor, abban a pillanatban elkezdett esni az eső.
-Akkor fussunk - nevettem el magam, mire megfogta a kezemet - a kezemet és nem a karomat -, és magával rántva futott a sátrakig. Még nyomott állapotban voltam a sátraknál attól, hogy megfogta a kezemet, ki tudja, milyen oknál fogva, de mindegy. Mikor megálltunk, még mindig fogta a kezemet, és úgy látszott, esze ágában sincs elengedni. A mi sátrunkhoz értünk, ahol vajon mit láttam? Kibaszottul elfelejtettem felépíteni újra a sátrat. Igen, majdnem szakadó esőben kezdtem neki állni, de Will újra felajánlotta, hogy nála alhatok. Csodás.. Bebújtunk a sátrába - még mindig kézen fogva - és letelepedtünk egymással szemben. Lenéztem a kezünkre.
-Zavar? - nézett rám.
-Mi? Ja, nem - zavarodtam meg. -Vagyis igazából zavar, igen - váltottam stílust. Ne higgye, hogy bármit megtehet! Elengedtem a kezét, majd kicsit eltávolodtam tőle.
-Most meg mi bajod van? - nevetett ki gúnyosan.
-Azt hiszed, hogy bárkit megkaphatsz, ugye? Nem teheted azt, amit csak akarsz. A lányok nem játékszerek! - kezdtem kiabálni vele, mire megfogta a KAROMAT. Fú, elég volt már.. -Hagyd békén a karomat, már sokkos állapotban van, amiért állandóan azt ráncigálják - szóltam rá idegesen, majd kivettem magam a szorításából.
-Akkor inkább a kezedet fogjam? - röhögött, mire a szemeimet forgattam. -Mit vársz tőlem? - vitte fel egy kicsit a hangját, és mélyen a szemembe nézett.
-Semmit! Nem várok el senkitől semmit!
-Mondd meg, mi a jelentése!
-Minek mi a jelentése? - meredtem rá.
-Annak, amit mondtál.. "Ha könnyen megbízol az emberekben, átbasznak. Először meg kell bizonyosodnod arról, hogy egyáltalán megéri-e" Mit jelent? Mi éri meg?
-Ó, ez annyira könnyű! Nincs ebben semmi csavar.. Csak annyi, hogy nehezen bízom meg az emberekben mostanában, mert tudom, hogy átvernek, még a legjobbak is. Észrevétlenül átvernek, és te csak akkor veszed észre, ha már a padlón vagy, majd rád zúdul még több probléma, és akkor lent leszel, igazán lent, a padlón. Érted? Ezért kell megbizonyosodnod arról, hogy megéri-e.. kockáztatni. Megéri-e, hogy vele legyél, hogy szánj rá időt, hogy bízz benne. Még fiatalok vagyunk, előttünk az idő, sok csalódás vár még ránk, de mi van, ha én ezt el akarom kerülni? Mármint a sok csalódást. Nem akarom - válaszoltam a fejemmel integetve.
-Hé, nyugodj meg - fogta meg a kezem. Ne fogd már meg! -Tökre logikásak a gondolataid, meg minden, de ezt nem lehet elkerülni. Az élettel jár, hogy csalódsz. Van, hogy többet, van hogy kevesebbet. De ezekből tanulsz, és ezekből tudsz tanácsokat adni. Senki sem akar pofára esni, hiszen mire jó az? Tudod, mit? Felvállalom! Tényleg igazad volt, király emberismerő vagy, nem tudom, hogy jött le első ránézésre. Egy faszfej vagyok, mert átverem a lányokat. Csak játszok velük. De semmi sem történik véletlenül. Azt gondolod, hogy én ezt annyira élvezem? Talán egy kicsit. De azért csinálom, hogy én is lássam azt, hogy nem csak én szenvedek, hanem ők is. Cloe, azt hiszed, hogy most épp téged is fűzlek? Hozzám túl jó vagy, és tudom, hogy sosem dőlnél be nekem, mert neked van eszed, és ki tudsz ismerni - mondta egyre halkabban. -Nem azért fogom meg a kezed, mert épp próbállak felszedni. Jól érzem magam veled, érted? - sóhajtott. Nem tudtam az egészre mit szólni. -Más vagy. Mondták már, ugye? - kérdezte, mire lassan bólintottam, és Mike jutott eszembe. -Ne haragudj - mondta végül.
-M-miért kérsz bocsánatot? Nem csináltál nekem semmit - néztem rá.
-Csak.. azt akarom, hogy maradj itt velem - mintha nem is hallotta volna a kérdésemet, kijelentette az ujjaimat piszkálva, mire megöleltem. Közel ültünk egymáshoz, talán túl közel. Fogtuk egymás kezét, és mindketten magunkról fecsegtünk. A sátoron folyamatosan kopogott az eső, de abszolút nem volt akadály, tovább beszélgettünk.
-És a szüleid? - kérdezte.
-Apával és Rachel-lel élek. Apával nagyon jól kijövünk egymással, jobbat nem is kívánhattam volna - mosolyogtam. Azt hittem, rákérdez anyára, de nem tette. Látta rajtam, hogy ezt nem szeretném megosztani vele, és megértette. -A te szüleid?
-Frenkie-vel és Aaron-nel élek, a legjobb haverjaimmal. Nemrég költöztem el a szüleimtől. Nagyon szeretem őket, de új életet akartam kezdeni afféle felnőttesen.. és az első dolog a saját lakás volt. Bár a haverjaim is ott laknak, de így is a sajátom - mondta mosolyogva. Jó volt hallgatni, ahogy magáról beszélt. Ez nem egy olyan dolog volt, mikor Zack csak magáról fecsegett, és engem nem is hagyott beszélni. Ez olyan volt, hogy mindketten beszélgettünk, élveztük egymás társaságát.
-Mi van a pizzázóval? - kérdezett rá. Gondolom már régóta meg akarja kérdezni, hogy mi tényleg ott dolgozunk-e..
-Ott dolgozunk. Mármint, csak dolgoztunk. Kellett a pénz a fesztiválra, és Fred befogadott minket pár hétre. Nagyon kedves volt velünk, sokat beszélgettünk vele, és annyira beindítottuk az üzletét, hogy plusz pénzt is nyertünk vele. Minden időnket arra szenteltük, hogy bementünk oda dolgozni, mivel a pénz az nagyon kellett, mert az idő sürgetett, hiszen már itt is vagyunk. A fesztiválon - magyaráztam, majd fel mutattam, de elég hülyén nézhettem ki, hiszen a sátor felszínére mutattam.. Azt vettük észre, hogy egyre zajosabbak az emberek, majd még zajosabbak, és végül az egyik színpadnál megszólalt valami zene.. Baszki, tényleg!
-Hé! - néztem rá megvilágosodva. -Most megy a dj-s koncert! Muszáj mennünk - nevettem el magam, majd felhúztam őt, és azonnal futni kezdtünk a Kettes színpadhoz. Bár még mindig szakadt az eső, nem akadályozott meg senkit abban, hogy meghallgassák Harris barátunkat, a híres dj-t.

Egyszerűen tele volt az egész hely, nem tudtuk, hova sodródjunk be. Az elejére tuti, hogy nem jutottunk volna be, de az mindegy. Csak mentünk a magunk feje után, miközben el sem engedtük egymás kezét. A zene már javában szólt, Calvin Harris nem sajnálta a hangerőt, minél közelebb mentünk, annál jobban kezdtem elhinni, hogy megsüketülök. Hirtelen megláttam Matt-et, ahogy énekli a számot, és a kezét a magasban lóbálja. Odafutottam hozzá, és megkértem, hogy vegyen a nyakába.
-Engem is nyugodtan megkérhettél volna - röhögött kiabálva Will. Intettem egyet, majd felültem Matt nyakába. Elindult a Summer, a tavalyi száma, amit annyira imádtam hallgatni, csak ez remixes változat volt. A kezemet lóbáltam Matt nyakában szüntelenül, és állandóan énekeltem a szöveget. Mindenem csupa vizes volt, de nem érdekelt. És aztán egyre jobban csillapodott az eső, és már csak csöpögött. Will felé pillantottam, aki már kicsit messzebb ment, és mikor meglátott, a füléhez mutatta a hüvelyk- és a kisujját, jelezve, hogy később felhív vagy én őt. Gondoltam, biztos megkeresi a haverjait, de ez már nem az én dolgom.
-Asszem leteszlek - kiabált Matt.
-Mi van? - kérdeztem vissza, ugyanis nem nagyon értettem, mit kiabál, majd megismételte magát, és lerakott. Na, kicsit elragadtattam magam, de nem számított. Még mindig ott állt a színpadon Calvin Harris és egy új számba kezdett bele, az Outsideba, én pedig szünet nélkül ordítottam a szöveget, amennyire csak bírtam. Az eső elállt. Pár perc múlva mindenki meglepetésére kisütött a nap. Leálltam, és körül néztem az őrjöngő tömegben. Mindenki kiabált, ugrált, jól érezte magát. Nem láttam sehol sem ismerős alakot. Rachel ki tudja, hol volt, valószínűleg Freddie-vel, vagy kivel volt, Will ki tudja, hol volt, talán a másik haverjával. Matt mellettem állt pár méterre, Doug és a csapat többi része ki tudja, hol. Abby és Kat ki tudja, hol. Mike ki tudja, hol. Nem tudtam abban a pillanatban senkiről, hogy vajon hol lehet, talán a tömeg között volt mind, talán valamelyikőjük már haza is ment. Nem tudhattam, hiszen a rengeteg ember között nyomorogtam. De nem éreztem, hogy ez baj lenne. Jól érzem magam, egy fesztiválon vagyok, ahol a hangulat a csúcson van, sok embert ismertem meg. Bár a legjobb barátnőm nem volt mellettem, így is maximálisan jó kedvem volt. Nem kellett aggódnom semmin, csak ott ugrálgattam néhány marha jó számra. Felnéztem az égre, ami kék volt - ez tiszta komoly, kék volt, nem viccelek -, nagyon szép kék, tele fehér gyönyörű felhőkkel, amiből különféle alakokat tudtam elképzelni. És egyszer csak megjelent a kék égen egy piros lufi. Várjunk, lufi? Majd egyre több és több jelent meg a szivárvány összes színében. Körül néztem, vajon honnan jöhetnek, és azon gondolkodtam, miért. Tolakodni kezdtem, az sem érdekelt, merre megyek, eltévedek, de nekem kellett egy lufi. Egy zöld lufi. Úgy gondolkodtam, mint egy ötéves, de nem számított, nekem kellett egy hülye zöld lufi. Kíváncsi voltam, mire jó, miért van annyi az égen. Meg is találtam, amire vágytam, néhány ember rengeteg lufit tartott a kezében, néhány ember pedig cetliket tollal. Oda futottam az egyikhez.
-Mondja, mire jó ez? - kiabáltam a fülébe, hogy hallja, mire furcsán rám nézett, és valami más nyelven kérdezett valamit. Szuper, akkor keressünk egy amerikai lufi árust. Oda mentem egy másikhoz, akitől szintén ugyanúgy megkérdeztem.
-Leírod egy cetlire az álmaidat, rákötöd a lufira, és elengeded. Ha szerencséd van, az a lufi eljuttatja hozzád álmaidat, de ki tudja - mosolygott, majd adott egy cetlit tollal és egy sárga lufival.
-Bocsánat, de kaphatnék inkább zöldet? - néztem rá, mire furcsán méregetett, majd kicserélte a sárgát zöldre. Elindult a Blame, és az emberek sikongattak és énekeltek. Átgondoltam, vajon mit írhatnék a cetlire, majd gyorsan leírtam. Sosem volt egy olyan álmom, mint például, hogy sikeres ügyvéd legyek, vagy szerezzek egy szerető férjet, vagy ilyen dolgok.. ez valójában nem is egy álom volt, csak egy olyan tulajdonság, amit el akartam tüntetni magamból, ezért oda írtam. Hogy leküzdjem a hirtelenharagomat. Csak ennyit írtam, és talán tökre hülyeség, hogy erre vágyom, de abban a pillanatban csak ennyi volt a kérés. Bár az elmúlt napokban tökre visszafogott voltam, tudtam, bármikor rám jöhet a lendület, és egy lendülettel megutáltathatom magam mondjuk Mike-kal, vagy éppen Will-lel. Nem, mintha érdekelne valamelyikőjük.. khm.
Olyan szépnek találtam, hogy azonnal lefényképeztem a már végre feltöltött telefonommal. Miután ez megtörtént, úgy gondoltam, nekem ebből elég lesz, és elmentem a sátramhoz, hogy felállítsam. A sajátomhoz érve egy kis neszt hallottam Rachel sátrából. Úgy hallatszott, mintha sírna..