10. rész - Vajon ki is lehet Ő?

(..) elmentem a sátramhoz, hogy felállítsam. A sajátomhoz érve egy kis neszt hallottam Rachel sátrából. Úgy hallatszott, mintha sírna.

*Cloe szemszöge

-Rachel? - néztem be a sátorba, és megláttam összetört barátnőmet. -Úr isten, miért sírsz? Valami történt? - ültem le mellé, és a haját kezdtem el simogatni, mire felnézett.

-Semmi nem történt - sóhajtott sírós szemekkel. -Csak tudod, néha igazán kellene hallgatnom a negativitásodra - nevette el magát.

-Miért? - néztem rá kérdőn.

-Frenkie. Csak.. tökre megtetszett. Beszélgettem vele nagyon sokat. És nagyon-nagyon jófej volt velem, érted? Kedves volt. Annyit sétáltunk, hogy kiment a lábam, de annyira nem érdekelt, mert bár csak pár órája ismertem akkor, mégis magával ragadott a kedvessége, a megértősége és a viccei - mosolygott.

-Ez tök jó! De akkor mi a baj? - simogattam a hátát.

-Megcsókolt - mondta egyszerűen.

-Még mindig nem értem, hogy mi a baj - vakartam a tarkómat.

-Tudod, hogy én mindent elrontok.. és miután megcsókolt, én megpofoztam. Érted? Megpofoztam! Hogy lehettem ilyen hülye? - nézett rám.

-És mi történt azután?

-Elfutottam - röhögött, mire a fejemre csaptam. -Tök hülye vagyok, tudom, de hirtelen jött, és nem tudtam, mit csináljak. Menekülök a problémáim elől.. - bólogatott.

-Rachel, akit soha nem nyűgözött le senki, főleg nem első látásra. Wow! - vigyorogtam, mire ő is elmosolyodott.

-Tudod, hogy volt, aki tetszett, de.. - kezdte.

-De nem annyira, mint Freddie - nevettem folytatva a mondatát.

-Frenkie - javított ki helyeselve.

-Ne már, akkor miért ülsz itt? Fuss, keresd meg! Mondd el neki, hogy mit érzel! Ha megcsókolt, ő sem érezhet másképp - mosolyogtam, mire megtörölte a könnyeit, gyorsan átölelt, és elment.

Sóhajtottam egyet, majd kikászálódtam Rachel sátrából, és az enyémet kezdtem rendbe rakni.

Valaki hirtelen hátulról átölelte a derekamat, amire nagyot ugrottam, és megfordultam. Will-lel találtam szembe magam..

-Bocsi, muszáj volt. Nagyon bele vagy merülve - kuncogott. -Kell egy kis segítség? - nézett rám mosolyogva.

-Meg vagyok egyedül is, kösz - válaszoltam kissé bunkó stílusban.

-Hangulatváltozások? Kezdelek komolyan nem érteni - váltott komolyra, majd kikapta a kezemből a sátor kötelét, és kikötötte a földbe. -Esetleg valami bajod van velem? - próbálkozott, miközben tovább kötözgette a sátrat.

-Nem - válaszoltam szűkszavúan.

-Rendben - mondta, majd egy ideig csendben dolgoztunk. Mikor kész lettünk, egy szó nélkül elbattyogtam a standok felé, de szerencsétlenségemre utánam jött. -Most mi ba...
-Ne nehezítsd meg, jó? - vágtam közbe idegesen.
-De mit? - nézett rám kérdőn, és szemeiben talán egy kicsi ijedtséget is felfedeztem.
-Ennek nem szabad így lennie! Te rossz vagy! - vittem fel a hangomat, miközben a földet pásztáztam. Közelebb jött hozzám, és nagy meglepetésemre hátulról átölelt.
-M-mit csinálsz? - csuklott el a hangom erőtlenül. Amikor én megöleltem a sátorban, az olyan.. érzelemmentes volt, barátságot tudtam csak felfedezni érintésében. De most annyira legyengített, és annyira érzelmes volt. Csak.. a karjaiba zárt, és én úgy éreztem, biztonságban vagyok. Éreztem a levegővételét, a gyorsabban verő szívdobogását. Tetszett, így akartam még sokáig maradni, ezért mikor már majdnem elengedett, megfordultam, és úgy igazán, megöleltem őt. Nem ellenkezett, inkább jobban szorított ölelésemen. Nem értettem, miért vált ki belőlem érzéseket egy ölelés. Furcsa az egész, mert sokszor taszít a jelenléte, sokszor pedig vonz. Nem értettem, miért foglalkozik velem. Nem értettem, én miért foglalkozom vele. Nem értettem, miért lennék másabb. Nem értettem, miért pont engem ölel. Nem értettem semmit, csak annyit, hogy kezdem megkedvelni.
Egy idő után elengedett, és szemben álltunk egymással.
-Bocs - szólaltam meg végül. -Tudod, szeretethiány - néztem a földet vörös arccal.
-Nem értem, miért kérsz ezért bocsánatot - mosolyodott el. -Minden alkalommal bocsánatot fogsz kérni?
-Ki mondta, hogy lesz másik alkalom? - kaptam fel a fejemet idegesen, mire elröhögte magát.
-Lesz - vigyorgott. -Más is lesz - kacsintott, mire undorodva megforgattam a szemeimet.
-Azt hiszed, hogy engem is kihasználhatsz, ahogy a többi lányt? - válaszoltam rángató idegekkel, mire már nyitotta a száját, hogy beszéljen, de elhallgattattam. -Ne! Te mondtad el végül, hogy igazam volt, és hogy jó emberismerő vagyok. Kihasználod a lányokat - néztem rá karba tett kezekkel.
-Szerintem nem emlékszel rá tisztán - jelentette ki, majd folytatta. -Azt mondtam, bár kihasználom a lányokat, de van rá okom - javított ki. -És ne felejtsd el soha, hogy azt is elmondtam, téged nem tudnálak átverni - emlékeztetett vigyorogva.
-Aha, persze - forgattam a szemeimet.
-Akárhogy is nézzük, a horgomra fogsz akadni - túrt bele a hajába még mindig vigyorogva.
-A horgodra? - néztem rá furcsán.
-Igen. Belém szeretsz - röhögött.
-Te.. azt hiszed? Hogy én..? - háborodtam fel, és ezt látszólag nagyon is élvezte.
-C, én nem hiszem, hanem tudom - mosolygott.
-C? Ó, hát már becézgetsz is? Mi lesz máskor? Kiscicám, bogyókám vagy esetleg angyalkám?
-Nem - mosolygott. -Nekem C leszel, ennyi - jelentette ki, és végre nem szórakozott rajtam. Nem értettem, miért hív C-nek, de sokkal jobb, mint valami "kismacskám" féle becenév.. Mivel már eléggé esteledett, visszamentünk a sátorhoz. Még nem voltam álmos, ezért gyorsan felkaptam a cuccaimat, és mentem a zuhanyzóba, hogy vegyek egy alapos zuhanyt és lemossam magamról a mai napos koszt. Estére már kicsit hűvösebb van, mint nappal, ezért egy fekete leggingset, egy szürke rövidujjú pólót vittem magammal és a fekete Converse-emet. Este tizenegy fele szerencsére senki nem zuhanyzott, mindenki hamar elvégezte a dolgát, ezért teljesen meztelenre levetkőztem, és magamra engedtem a forró vizet. Gyorsan, nagyjából pár perc alatt kész is lettem; felvettem a kikészített ruhákat, majd frissen kimentem a zuhanyzóból. Újra a sátrak felé vettem az irányt. Bár bulizni jöttem ide, most igazán nem hiányzik, hogy újra egy bárban kössek ki, whisky-t vagy más alkoholt vedelve. Ma inkább visszafogottan éjfél körül elalszom; így reggel is korábban kelhetek, és több mindent csinálhatok másnap. Gondoltam ezt én.
A sátraknál kevesen voltak már a helyükön, hiszen tényleg azért jöttek ide, hogy kitombolják magukat, ezért senkinek sem volt olyan elve, mint nekem, hanem inkább fent maradtak hajnalig és szórakoztak, berúgtak.
Will a sátra előtti pokrócon üldögélt, és a telefonját nyomkodta. Mikor odaértem, lerakta a készüléket.
-Meg is vagy? - nézett fel rám mosolyogva, mire bólintottam egyet, és a saját helyem felé vettem az irányt, de elkapta a lábam, és leterített a poros földre. Kössz, ennyit ér a zuhanyzásom.
-Hé, ezt miért kellett? - háborodtam fel.
-Azt hitted, engedem, hogy ilyen korán lefeküdj? Már itt vagy második napja, és gondolom, nem sűrűn vannak emlékezetes élményeid - jött közelebb, majd felsegített a földről.
-Nem érdekel, álmos vagyok - érveltem, majd ásítottam egyet.
-Mondd, ezt a színjátékot el szokták neked hinni? - nézett rám érdeklődően.
-Ez nem színjáték, elfáradtam - forgattam a szemeimet ma már huszadszorra.
-Hagyd máár - röhögött fel. -Gyere, mielőtt megsértődöm - mosolygott, majd próbált maga után húzni.
-Ezt fenyegetésnek kellett volna vennem? Mert nekem mindegy, hogy utálsz vagy kedvelsz - válaszoltam hunyorogva.
-Haha - nevetett gúnyosan. -Gyere, még mielőtt tényleg bevágom a durcit - "fenyegetett", mire megadtam magam. Valószínűleg ígyis-úgyis meggondoltam volna magam, szóval mindegy, vele mentem.
Reméltem, hogy nem fog bepróbálkozni, de lehetséges, hogy ez számára már megszokott. Próbálta megfogni a kezem, de csak arra lyukadt ki, hogy karba tett kézzel sétáljak mellette. Az Egyes színpadhoz mentünk, ahol Will azonnal meglátott egy ismerőst.
-Csá, haver - pacsizott le a taggal.
-Mizu? Nem is tudtam, hogy itt vagy - mosolygott Will-re, majd egy pillantást vetett rám.
-Jöttem egy nagyot bulizni, de nem nagyon van mivel elfoglalnom magam - válaszolt, mire a srác újra rám pillantott, és intett Will-nek, hogy menjen közelebb, hogy súghasson neki valamit.
-Hahó, én is itt vagyok - morogtam.
-Bocs, kislány - kacsintott. -Will új barátnője vagy?
-Nem - vágtam rá mérgesen. -Nem az új barátnő vagyok, akit átverhet, én csak egy sima haverféleség vagyok - válaszoltam megőrizve a nyugalmam.
-Haverféleség - ismételte mosolyogva, mire Will nevetni kezdett.
-Csak azt mondja, hogy Ő nem az a lány, akit át lehet verni - vigyorgott. -Ő más lány - vágta rá.
-Értem, akkor ti.. - kezdett bele a fiú.
-Nem értem, miért hajtogatod ezt. Ezzel nem fogsz elérni semmit, ugyanúgy tudom, hogy átvernél - néztem rá szigorúan, még mindig karba tett kézzel.
-Azért hajtogatom, mert eszemben sincs Téged átverni.
-Csak érteném a logikádat.. miben lennék más, mint a többi lány?
-Sokkal tapasztaltabb vagy és érettebb. Nem tudnálak, és nem is akarnálak átverni. És már megmondtam, hogy van okom rá, amiért ezt csinálom..
-Nem érdekel az okod, bármi is legyen az. Egyszerűen nem fogom fel, mi lehet az az akkora ok, amiért ilyen undorító dolgot csinálsz az ellenkező nemmel - veszekedtünk.
-Nem csinálok velük semmit, csak amit akarnak - érvelt, én pedig egyre jobban kezdtem felidegesedni.
-Úr isten! Tudod, mennyi lány van, aki hiszékeny, egy perc alatt beléd szeret, és bármit megenged neked? - kiabáltam vele, és mikor észbe kaptam, Will ismerőse már nem is volt ott. Sem más a közelünkben.
-Azt hiszed, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül csinálom? - vitte fel ő is a hangját.
-Csak nem tudom elképzelni, mi a szar lehet az a rohadt ok!
-Mit vársz, hogy elmondjam? Te nem bízol meg bennem, én miért bíznék meg benned?
-Hidd el, nagyobb okom van arra, hogy ne bízzak meg olyan undorító, álszent emberekben, mint Te, és ne hidd azt, hogy csak azért vagyok érett meg tapasztalt, mert egyszerűen ilyen vagyok, ez nem véletlenül van így! Nem véletlenül mondtam neked a pizzázóban azt az emberekről! Hiszen láttam, hogy próbálsz rám nyomulni, azt hitted, nem veszem le belőle, hogy milyen vagy? Ugyanolyan fiú vagy, mint a többi, csak átvered a lányokat és még élvezed is a szenvedésüket! Hogy a picsába tudod ezt elbírni..? Mondjak valamit? Azt sem értem, miért vagyok itt veled, azt sem értem, miért állok egyáltalán szóba veled, hiszen pont olyan embereket akarok kikerülni jó messziről, amilyen Te vagy! - ordítottam. Úr isten! Már megint a düh beszélt belőlem! Basszus, el fogom üldözni! Ne már, mit akarok én, hiszen jól mondtam... Ugye?
-Azt hittem, hogy egy kicsit kedvelsz - nevetett gúnyosan. -Ha egyszer bebizonyítom, vagy elmondom neked az igazat, nagyot fogsz csalódni magadban - húzta mosolyra a száját. Ezt.. egyszerűen nem értettem. Ilyenkor már rég elhúzták a csíkot mellőlem, hiszen lemondtam őket, olyan szavakat vágtam a fejükhöz, ami rosszul eshetett, és ettől simán megutáltak. De ő nem utált meg. Annyit mondott nekem, hogy be fogja bizonyítani az igazát. És akkor komolyan elgondolkodtam, hogy vajon ki is lehet Ő. Éreztem, hogy megsértődött, de nem vette teljesen komolyan szavaimat.
Tanácstalanul leültem a földre törökülésben. Pár másodperc után követte a példámat. Ott ültünk ketten, az Egyes színpad mellett, a tér közepén, a fűben, egymáshoz közel.
-Miért nem utálsz? - szólaltam meg egy kis csend után.
-Miért kellene, hogy utáljalak? Igazat mondtál - hajtotta le a fejét.
-Nem, nem igaz! Olyanokat vágtam a fejedhez, amiket nem kellett volna! És te nem haragszol rám - fürkésztem a szemeit.
-Nem haragszom. Előfordul mindenkivel, hogy kiad magából mindent - válaszolta higgadtan, megvonva a vállát.
-Semmi? Ezt nem értem - gondolkodtam.
-Vannak hirtelenharagú emberek, nincs ezzel semmi gond, csak a jó utat kell megtalálniuk a higgadtság felé - pillantott rám. Szavai annyira elgondolkodtattak. Jó út? Miféle jó út?
-Tényleg nem haragszol? - néztem rá boci szemekkel. Nem értettem magamat és Őt sem. Mindenfélét a fejéhez vágtam, többnyire igaz is volt, ő nem haragudott meg rám, de én bocsánatot kértem. Valahogy megváltoztak a dolgok. Nem értettem, miért.
-Azt hitted, hogy utálni foglak? - mosolyodott el. -Miért érzem azt, hogy valójában törődsz velem? - nézett mélyen a szemembe.
-Nem tudom, valószínűleg rosszul érzed - kaptam el a fejem.
-Mi van, ha én is törődöm veled? Mi van, ha számítasz nekem valamit? - mosolygott aranyosan, és akarva-akaratlanul, de elmosolyodtam én is. Nem értettem, miért pont én lennék az a lány, akit nem verne át, hanem törődne velem. Nem értettem, mi történik velem, vele vagy velünk.
-Az jó - mondtam, és mosolyomat akárhogy is próbálkoztam, nem bírtam letörölni.
Hirtelen mélyen a szemembe nézett mosolyogva, majd hirtelen, egy pillanat alatt sokkal közelebb jött, mígnem elérte, hogy összeérjenek ajkaink. Annyira hirtelen volt, hogy gondolkodni sem volt időm. Reflexszerűen behunytam a szememet, és azt vettem észre, hogy egy kicsit élvezem is a csókját, ami jelenleg nagy bajt jelentett a büszkeségem szempontjából. Eltoltam magamtól.
-Nekem mennem kell - álltam fel hiperszuper gyorsasággal.
-Várj - fogta meg a kezem, de kirántottam alóla, és elviharzottam.
Nem hiszem el! Mikor már jól alakulnak a dolgok, Ő elsieti, és mindent romba dönt a csókjával! Ez abszolút nincs rendjén.. Hiszen annyit sem mondtam, hogy bejön nekem vagy nem.. Nagyon kedves volt velem az utóbbi időben, de ki tudja. Lehet, hogy ő igazából egy maffia, és vár a megfelelő pillanatra, mikor elrabolhat. Bárkiről is van szó, sosem tudjuk pontosan, valójában Ő az-e, vagy egy szervkereskedő. Az élet nehéz. Cloe egy antiszociális macska, aki egyedül fog meghalni. Nem, nem fog! Ó, dehogynem!
Miközben saját magammal veszekedtem, beleütköztem valakibe. Mike! Érdekes, hogy hatalmas ez a fesztivál, rengetegen vannak, és mégis állandóan belebotlok ebbe a srácba. Az eszem megáll!
-Cloe - mosolygott. -Van valami gond? - vette észre azonnal.
-Szia, nem, semmi - mosolyodtam el, majd tovább indultam volna, de megállított a karomnál fogva. -Ember, jó lenne, ha nem ráncigálnád a karomat, mert már igazán elegem van ebből, meg nem kéne nekem ütköznöd, figyelhetnél jobban is - válaszoltam csupa ideggel. Valószínű, hogy elijesztettem. Egy ász vagyok, tényleg. Nem értem mire kellett ez, de tényleg mindenkit el fogok űzni, ha így folytatom. Viszont abban a pillanatban csak az én pihe-puha ágyikómra vágytam, ami otthon várt üresen. Mondd, miéért? A puha ágyam helyett a sátort kaptam polifoammal meg egy hálózsákkal. Bár nehéz volt felfogni eme szörnyű dolgot, de muszáj volt, ezért gyors bocsánatkérések közepette Mike-tól visszamentem végre a saját sátramhoz, hogy végre kialudhassam magam mindenféle összebújások nélkül kelve reggel. Természetesen azonnal elöntött az álom.