02. rész - Megadnád a számod?

Július 4. - Szombat

*Cloe szemszöge

-Tehát a bakancslista - rontottam be Cloe szobájába.

-Ne máár! - nyafogott, majd a takaró alá bújt.

-Azt hiszed, hogy nem látlak? - nevettem, majd levettem róla a takarót. -Tudod, tegnap előtt nem csináltuk meg az egész napos alvást, mert kimerültünk, tegnap meg szartunk rá. Ez nem jó jel, ugyanis ha így folytatjuk, begubózunk a szobánkba, és ott maradunk egész nyáron. És elfelejthetjük a felejthetetlen nyár tervet. Ezt akarod? - néztem rá.

-Neem - mondta durcásan, majd befordult a fal felé a takaróval együtt.

-Szerintem a fesztivál hangzik a legjobban, és arra is kell költeni a legtöbbet.. El kéne mennünk dolgozni, nem fizetheti az egészet az apukád! - világosítottam fel, majd felém fordult.

-Dolgozni? Mégis hova akarsz menni? - kérdezte, mire elmosolyodtam. Ami igazából inkább vigyornak volt nevezhető. -Ne vigyorogj már, inkább mondd!

-Igazából fogalmam sincs - töprengtem. -Megkérdezhetnénk az apud, hátha tud valami munkát - adtam az ötletet, majd bólintott egyet, és befutottunk a dolgozó szobába, mivel pár órája még ott volt. Viszont most már nyoma veszett.

-Apuu! - kiabált le a lépcsőn, de semmi választ nem kapott. -Klassz, szerintem elment - mondta. -Inkább menjünk fel a netre.. vagy inkább keressünk valami jó fesztivált, ami megtetszik. Lehet, hogy tök unalmasakat találunk!

-Igazad van, menjünk - mondtam, majd magammal húztam a szobámig. -Hozd a laptopod!

Cloe áthozta a saját laptopját, majd mindketten elkezdtünk keresgélni mindenféle oldalakon. Annyira belemerültem, hogy észre sem vettem, hogy Cloe teljesen mást csinál, mint kéne.

-Te Candy Crush-ozol? - háborodtam fel.

-Neem, vagyis de.. Izé, meguntam a keresgélést, amúgy is, minek két ember munkát találni? - nézett rám furcsán.

-Hogy hamarabb találjunk valamit. Na, jó! Inkább nézzünk fesztiválokat - mondtam, majd beírtam a Google keresőbe, amit kívántam keresni. Rámentem az első oldalra, és azonnal megakadt a szemem az egyiken. -

Nézd - mutattam. A neve Festival of colors volt, vagyis A színek fesztiválja. Egész jól hangzik. A képeken az emberek tele voltak fújva színes graffitikkel. Látszólag tele van az egész terület, tehát nem lehet rossz. Rámentem az információkra, ahol megtudtam a helyszínt, a programokat, a fellépőket és a jegy árát.

-Úúú - mosolyodtunk el. A napi jegy sosem egy vészes ár, de mi nem csupán egy napra gondoltunk, mert az alatt nem lehet teljesen szétnézni. Mondjuk négy nap. Nem is túl sok, de nem is túl kevés. Az ára pedig tökéletes, ennyit egy hónap alatt össze tudunk szedni, ha nem is egy igazi munkahelyen, hanem besegítőként, vagy ilyesmi, ráadásul volt pénzünk, amit félretettünk. Várjunk..

-Ugye még megvan a félretett pénzed? - néztem rá rosszallóan.

-Persze, hogy megvan! - állt fel, majd elkezdte keresni a pénztárcáját, amit tegnapelőtt használt, szóval nem bújhatott el nagyon. Meg is lett, kinyitotta, és rögtön lehervadt a mosolya. -Megvan.. a negyede - mondta a végét halkan.

-Te ennyire nem tudsz vigyázni a pénzedre? Na, ezt figyeld.. - csesztem le őt, majd én is előkerestem a pénztárcámat. Mikor kinyitottam, szintén lehervadt a mosolyom. -Ezt figyeld, nekem a fele még megvan - büszkélkedtem, bár nem volt mire. Kétségtelen, egyikünk sem tud bánni a pénzzel..

Július 6. - Hétfő

Tegnap elgondolkodtunk azon, hogy mennyire felelőtlenül bánunk a pénzzel. Ami félre volt téve, annyira nem volt kevés.. Muszáj volt találnunk valamilyen kis munkát. Végül is nyár van, az is jó, ha fagyit árulunk a strandon. Lényeg, megvártuk a mai napot, hogy be tudjunk menni néhány helyre, hogy megkérdezzük, nem-e kéne valahol munka. Mellesleg Jasont (Cloe apja) is megkérdeztük, és azt mondta, rajta van az ügyön, de nem ígért semmit, tehát jobb, ha neki állunk keresni.

Reggel hamarabb keltünk, hogy több helyre is jusson idő. Gyorsan felkaptunk magunkra egy sima szettet, majd elindultunk, de ezúttal gyalog. Az első végállomás a kutyamenhely volt.

-Jó napot! Azért jöttünk, hogy megkérdezzük, nem-e kéne besegíteni a kutyusoknál - kérdeztem kedvesen.

-Jó napot! Hát egy-két segítő még elkélne, ha a főnököm bele egyezik, akár ma már kezdhettek is - adta a kedves válaszát.

-Rendben, és mennyit is kapnánk érte? - mosolyogtam szélesen, mire furcsán nézett rám.

-Úgy érti pénzt? - nézett továbbra is. -Ez besegítés, ezért nem jár pénz. Olyanoknak való, akik imádják a kutyákat, viszont nem tarthatnak a házukban - világosított fel minket a hölgy, aki még mindig furcsán nézett. Zavarba ejtő..

-De akkor minek a főnök? - szólt közbe Cloe.

-Valójában én vagyok a főnök - nevette ki magát.

-Okéé, akkor mi moost.. megyünk. Viszlát - köszöntem, majd villámgyorsasággal kisétáltunk a menhelyről.

Ez furcsa volt.. Következőileg bementünk az állatkereskedésbe, de ott nem vesznek fel több embert. Rengeteg helyet bejártunk; üzleteket, autómosókat, pizzázókat, és még sok mindent, de sehol nem volt munkalehetőség. Úgy látszik, már csak Jasonre számíthatunk. Haza sétáltunk, miközben tervezgettük, hogy milyen lesz a fesztivál. Bár lehetséges, hogy hiábavaló lesz, ugyanis ha nem lesz munkánk, nem tudunk elmenni.

*Jason szemszöge

Már több órán át szörfözgettem a neten, hogy találjanak valami munkát a lányoknak. Felhívtam pár ismerősömet is, közülük van egy gyrosos, süteményárulós és limonádé standos, de egyiknek sem kellett segítség. Jut eszembe.. talán ha ők is csinálnának limonádét, szerezhetnek vele egy kis pénzt. Hirtelen a mobilom csörrenésére lettem figyelmes.

Én: Haló?

Idegen: Heló, nemrég szólt a testvérem, hogy maga keres a lányainak egy kis munkát. Maga az, ugye?

Én: Igen, én vagyok. Meg tudhatnám, hogy a testvére mit dolgozik? Ne haragudjon, több embert is felhívtam, és nem tudom, ki a testvére.

Idegen: Ó, elnézést. Luke, a gyrosos. Én pedig Fred vagyok, a pizzás. Teljesen közel van a pizzázóm a gyrosostól, tehát nem lesz nehéz megkeresni, ha tudja, hol van.

Én: Rendben, rendben. Azt szeretné mondani, hogy magánál lenne munka?

Idegen: Igen, ugyanis egyedül dolgozom. A munka az lenne, hogy.. - tovább beszélgettem ezzel a bizonyos Fred-del, aki mindent elmondott; mit kell csinálni, mennyi a fizetés.. Azt hiszem ez megfelelő munka lesz a lányoknak.

-Megjöttünk! - kiáltottak fel szokásosan, mire felugrottam a székemről, és oda mentem hozzájuk, hogy közölhessem a jó hírt.

-Remélem, hogy nem találtatok munkát - mosolyogtam.

-Hé, ez bunkó volt! - szólt Cloe.

-Nem, nem azért mondom. Mert én találtam nektek..

-Komolyan? - örültek meg mindketten, majd hálálkodni kezdtek. -Várj.. mi a munka?

-Egy közeli pizzázóban fogtok dolgozni Fred-nél. Igazán nem nehéz meló, csak néha segíteni kell pucolni zöldségeket, vagy bármi mást a főzéssel kapcsolatosan, néha toborozni embereket szórólapokkal, vagy felvenni a rendelést, ilyesmi..

-Ez könnyű! De jó! - mosolygott Rachel, Cloe pedig bólogatott.

-És holnap már kezdhettek is, úgyhogy elviszlek titeket, hogy megmutassam, merre kell menni, rendben? - mondtam, majd kitártam a karjaim. -Na ki a legjobb?

-Teee - mondták egyszerre, majd megöleltek.

*Pár órával később

-Lányok! - kiabáltam fel nekik. -Segítetek vacsit csinálni? - kérdeztem, majd pár perc múlva már lent is voltak.

-Mit főzünk? - kérdezte Cloe.

-Én a palacsintára gondoltam - vetettem fel az ötletemet.

-Remélhetőleg lesz íze - sóhajtott Rachel. Azt én is remélem. Elővettük a hozzávalókat és a palacsintasütőt, majd neki kezdtünk.

Pár percenként forgattuk a másik felére a palcsintát, közben beszélgettünk a pizzázóról. Mikor úgy gondoltuk, hogy elég lesz, Cloe elővette a tányérokat és az evőeszközöket, Rachel a nutellát és a lekvárt(nem szereti a nutellát), én pedig mindenkinek tettem egy-egy darabot. Leültünk, majd kíváncsian enni kezdtünk.

-Ez.. - szólalt meg Rachel.

-Finom! - fejezte be Cloe, majd betömte a szájába az egészet.

-Tényleg az lett - büszkélkedtem.

-Apa.. - kezdte Cloe teli szájjal, majd lenyelte. -Tudod, amit pár napja mondtál.. mióta sikerült a spagettid, azóta mindennap ehető, sőt finom ételeket sikerült készítened. Talán, ha egyszer nekem is sikerül tartanom magam, akkor onnantól mindig sikerül? Legalább egy kicsit.. - töprengett bizonytalanul.

-Higgy magadban! - ismételtem a múltkori bölcsességem. -Csak rajtad múlik. De miért zavar ez ennyire?

-Mert.. már én is nagyon rosszul vagyok ettől, és szinte megijedek magamtól. Az a botrány, amit a mekiben csináltam.. Rach próbált leállítani, és én is már leálltam volna, de valahogyan nem sikerült, és.. - hadart, miközben könnybe lábadtak szemei. Még mindig annyira érzékeny, mint régen, csak mostanában nem meri kimutatni. Nem beszélgetünk annyira sokat, de tudom, hogy azért csinálja, hogy ne verjék át újra.

-Nem a te hibád! - vágtam közbe. -Csak egy rossz tulajdonság. Egyhamar le fogod győzni, ezen ne aggódj. Akik pedig ez miatt nem barátkoznak veled, ne is törődj velük. Viszont, aki megért téged, nem ijed meg ettől a kis tulajdonságtól, azt a barátot bizony meg kell tartanod - mosolyogtam, majd Rachel-re néztem, aki egész eddig csendben ült. Remélem, tudja, hogy rá gondoltam.

Július 7. - Kedd

*Cloe szemszöge

Ma is korábban keltünk, hogy hamar beérjünk a munkahelyünkre. Olyan furcsa ezt mondani. Van munkahelyem!

Felkaptunk valamit, majd indultunk is. Még jó, hogy apu elvisz minket, szerintem magunktól nem találtunk volna el oda, főleg nem álmosan. Pár perc múlva oda is értünk, kiszálltunk mind a ketten, elköszöntünk aputól, majd bementünk a pizzázóba.

-Jó napot! - köszöntünk egyszerre Rach-csel.

-Ó, sziasztok! Ti vagytok azok, akik besegítenek nekem, ugye? - mosolygott, majd kezet rázott velünk. -Fred - mutatkozott be.

-Cloe, ő pedig a barátnőm, Rachel - mutatkoztam be én is.

-Barátnők? Azt hittem, testvérek - mosolygott szélesen. -Minden kedden akciósan adok mindent, ilyenkor többen jönnek, mint szoktak.. Tehát ma fel kell vennetek a rendelést a pultnál mellettem, és hogyha többen lesznek, akkor valamelyikőtök egy kicsit segíthet is a pizza készítésében. A hűtőben vannak italok, valószínűleg azt is fognak kérni, azt nektek fog kelleni kivenni. Ez így megfelel?

-Persze - felelt Rachel, majd bementünk a pult mögé, miközben Fred a "zárva" feliratot megfordította a "nyitva" feliratra.

Már épp unatkozni kezdtünk, mikor belépett három fiú, kettő leült, az egyik pedig a pulthoz jött.

-Heló! - köszönt a fiatal srác, aki körülbelül tizenhat éves lehetett.

-Szia! - köszöntem.

-Egy csirkés, és két sajtos sonkás pizza, meg három kóla lesz - mosolygott. Elvettem három kólát, majd megszólaltam.

-Tessék, a pizzára várni kell pár percet, addig nyugodtan foglalj helyet! - mondtam, majd oda adtam az üdítőket, kifizette, majd leült a haverjaihoz. Az ígért pár perc után szóltam, hogy kész van, és oda jött a pizzákért.

-Esetleg a számodat is megkaphatom? - villantotta ki ezer wattos mosolyát.

-Hogyne, majd a következő életedben - mosolyogtam gúnyosan, majd oda adtam a pizzákat. -Azt hiszem sok ilyennel fogunk ma találkozni. A következőt szolgáld ki te - mondtam Rachelnek, mire kinevetett.

-Mit adhatok? - sétált a helyemre lazán, ahol egy házaspár várakozott. Miközben kiszolgálta őket, bejött pár újabb vendég, aztán újabb, és újabb, míg be nem kezdett sötétedni. Közben Fred-del beszélgettünk néhány szót.

-És, mire gyűjtitek a pénzt? - kezdett beszélgetni, mert akkor épp nem jött senki.

-Fesztiválra - mondtam.

-Csináltunk egy bakancslistát, amit meg szeretnénk csinálni a nyáron. És a fesztivált is bele írtuk, nem mintha a lista nélkül nem akartunk volna elmenni - mosolygott Rachel.

-Á, értem. Remélem sikerül begyűjtenetek annyi pénzt - mosolygott, majd csinálta tovább a pizzákat. Mikor már majdnem zártunk volna, betoppant egy fiú. Nem hiszem el, mindig én fogom ki őket..
-Mehetsz - nevetett Rach. Mellé álltam, és megvártam, míg ide ér, majd rendel valamit, utána pedig haza mehetünk.

-Szia - köszönt kedvesen.

-Szia, mit adhatok? - kérdeztem ma már vagy ezredszerre.

-Egy gombás kukoricás pizzát elvitelre - pillantott a "menü"-re.

-Jó, üdítőt nem kérsz? - sóhajtottam.

-Nem, köszi.

-Néhány perc múlva lesz kész, addig nyugodtan foglalj he..

-Megvárom itt - vágott közbe. -Ha nem baj - mondta lazán, mire zavartan egy like jelet mutattam.

-Komolyan, Cloe? Like? - fordultam meg az orrom alatt motyogva, hogy ne hallja meg. Balszerencsémre viszont Rachel meghallotta, és gonoszul vigyorogni kezdett. Megforgattam a szemeimet, tudtam, hogy mit akar csinálni.

-Esetleg megadnád a számod? - nézett a srácra.

-Persze - mondta, majd kivett két cetlit a zsebéből, és mind a kettőnknek adott egyet, mire furcsán néztünk rá. -Mindig van nálam - magyarázta meg.

-Öhm, kösz.. - fogadtam el, majd rám kacsintott.

-Fogyaszd egészséggel - nyomta elé a pizzát Rachel. Megköszönte, vetett rám egy utolsó pillantást, elköszönt, majd kiment a pizzázóból.

-Azt hiszem, bejöttél neki - mosolygott.

-Lehet, csak, hogy nem sűrűn érdekel. Most a felejthetetlen nyár a legfontosabb - morogtam, majd haza mentünk.