01. rész - Higgy magadban

Július 2. - Csütörtök

*Cloe szemszöge

-Apa, szeretnék beszélni veled - szólítottam le, miközben ő a laptopján babrált.

-Mondjad nyugodtan, drágám - mondta kedvesen, majd figyelmesen rám nézett.

-A suliról lenne szó - kezdtem bele mondandómba, amibe apa vágott közbe.

-Ó, szóval már eldöntötted, hogy hova mész? Ez nagyon jó hír! - ölelt át.

-Nem, nem erről van szó - vakargattam a fejem. -Szeretnék halasztani egy évet - mondtam ki kerek-perec.

-Halasztani? - gondolkodott. -Szó sem lehet róla! - válaszolta, miközben integetett a fejével.

-Figyelj, tudom, hogy rossz ötlet, de.. egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy milyen szakra, vagy esetleg egyetemre menjek. Hiszen nem vagyok semmiben sem jó! Az egyetemen pedig rengeteget kell tanulni, ez inkább Rachel-nek való - fejtettem ki gondolatomat. -És legalább lenne időm eldönteni ebben az egy évben, hogy hova is szeretnék menni.

-Cloe - sóhajtott. -Nem tartom jó ötletnek.. Egyébként is, nem szeretnél ügyvéd lenni, úgy, mint én? - mutatott magára széles mosollyal.

-Eltaláltad! Nem! - forgattam a szemem.

-Rendben, nem szeretném ezt rád erőltetni, ahogy mást sem. Ha tényleg úgy gondolod, hogy halasztani szeretnél, akkor megengedem - mondta, majd rögtön hálálkodni, és puszilgatni kezdtem őt. -De kérlek, várj a nyár végéig. Addig gondold át az egészet - mondta, majd mosolyogva folytatta tovább, amit elkezdett, mielőtt bejöttem.

Rachel a szobájában kuksolva szörfözött a neten, amikor hirtelen benyitottam a szobájába.

-Képzeld! - kezdtem. -Apa azt mondta, halaszthatok egy évet - ugrándoztam.

-Szóval nem jössz velem az egyetemre? - hervadt le a mosolya. -Veled jobb lenne, de mindegy.. Legalább így el tudod dönteni, hogy mit szeretnél - értett velem egyet, majd átölelt, én pedig leültem mellé.

-Mit csinálsz? - vettem egy pillantást a laptopjára, ahol egy honlap volt megnyitva.

-Az egyetem honlapját nézegettem.. Eléggé jó suli, csoda, hogy felvettek.

-Hogy ne vettek volna fel? Te nagyon okos vagy!

-Nem érzem magam annak - mondta, mire lecsapta a laptop tetejét, és rám nézett. -Na jó, azt hiszem, el kéne kezdeni írni a listát!

-Mi, milyen listát? - néztem rá, mert komolyan nem tudtam, hogy miről beszél.

-A bakancslistát! Nem emlékszel? A múltkor fél órán át dumáltam neked róla.. amin elaludtál - mondta, majd a végére kétségbeesett fejet vágott. -Nem fogom elmondani még egyszer, inkább nézz utána a neten!

-Várj, ez valami olyasmi, hogy írunk egy listát, és bele tesszük egy bakancsba? Ennek semmi értelme sincs! - gondolkodtam, mire rácsapott a fejére.

-Egy lista, amiben leírunk.. - kezdte, majd becsuktam a szemem, és úgy tettem, mintha horkolnék. -Ez nem vicces!

-De aaaz - nevettem, majd folytatta.

-Leírunk néhány dolgot, amit meg akarunk csinálni a nyáron, például elmenni fesztiválra, ruhástul beleugrani a medencébe..

afféle kihívások, amiket meg kell csinálni. De ha nem lesz mind meg, az sem baj, a lényeg, hogy felejthetetlen nyarat csináljunk, és hogy ne unatkozzunk. Érted? - nézett rám.

-Igen, ez tök jó ötlet! Menjünk át a szobámba, van papírom, te hozz tollat - adtam ki a "parancsot", majd átmentünk a rezidenciámba. Cloe rezidenciája. Egész jól hangzik. Szóval leültünk az íróasztalhoz ketten, utána elkezdtünk írni a papírra. Először valahogy nem nagyon jött semmi ötlet, de utána egy kis gondolkodás után záporoztak belőlünk. Közben sokat nevettünk néhányon, ami hülyeségnek bizonyult, azokat átfirkálgattuk. Mikor kész lett, rájöttünk, hogy nem igazán lehet kivenni belőle valamit, mivel össze van firkálva, és áthúzkodva, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy átírjuk egy másik lapra, hogy áttekinthető legyen.  Miután ez is kész volt, gondolkodtunk, hogy vajon mikor kezdjük el, és melyikkel. Talán ez valahogy jönni fog magától, lehet, hogy a bakancslista nélkül is megtörténik belőle pár dolog. De ha nem, akkor itt lesz a papír, és megvalósítjuk. A lényeg a felejthetetlen nyár. Egyébként arra gondoltunk, hogy az egyiket már meg is csinálhatnánk, mondjuk az egész napos alvást. Szeretünk sokáig fent maradni, de még sosem volt olyan, hogy legalább hajnali hétig fent vagyunk. Szóval, mivel ma nem fáradtunk el semmitől, fent maradunk 7-ig, és ha minden jól megy, akkor egész nap alszunk. Már csak az volt a kérdés, hogy mit fogunk mi csinálni addig? Remélhetőleg feltaláljuk magunkat..

-Elmentünk vásárolni - kiabáltam, hogy apu meghallja, hova készülünk. Mielőtt elkezdjük a kihívást, jót tesz a kikapcsolódás a plázában. Szerencsére ebben az évben letettük mind a ketten a jogsit, ami jól jön, ha emlékezetes nyár kell. Azért nem lehet sétálva menni valahova, főleg ha nincs olyan közel. Igazából a pláza nem volt messze, de gyorsabb autóval. Beültem a kormányhoz, Rach pedig az anyósülésre. Pár perc alatt ott is voltunk az épület előtt.

-Van kedved Starbucksot inni? - kérdezte barátnőm széles vigyorral a száján.

-Na, azért ne csináljunk meg mindent ma. Amúgy jobban kívánok egy sajtburgert - mosolyogtam. -De először a ruhák - csillant fel a szemem, majd berángattam az egyik kedvenc üzletembe, a Tally Weijl-be. Szétnéztünk, ami azt jelentette, hogy mire észbe kaptunk, nem tudtunk több ruhát fogni, tehát jöhetett a próba. A kedvenc részem. Először felpróbáltam egy fekete haspólót, amire fehérrel volt ráírva, hogy "Thug life". Ezután még vagy öt pólót felpróbáltam, közben Rach pedig a gatyákat húzta fel. Az összes tetszett, amit találtam, csak rajtam nem állt valami jól. Az utolsó ruhadarabot, ami megmaradt, egyszerre próbáltuk fel. Ez egy fehér színű rövid ujjú póló volt, amire az volt ráírva rózsaszínnel, hogy "The king of summer". Talán ez tetszett mind közül a legjobban, és rajtam is jól állt. Rachel ugyanígy volt vele, viszont neki egy amerikai zászlós póló is megtetszett. Miután kifizettük a ruhadarabokat, felmentünk az emeletre, hogy kajáljunk. Belépve a McDonald's-ba megcsapott a friss hamburger és a hasábburgonya csábító illata. Nem kajálunk sokszor itt, de mikor igen, minden egyes percét kiélvezem. Na, jó.. ez elég őrülten hangzik, hogy megőrülök akár az egészségtelen kaja illatától, de nálam megszokott. Őrült vagyok. Szóval odamentünk az eladóhoz, és kivártuk a sorunkat, miközben átgondoltuk, hogy mit és mennyit eszünk.

-Mit adhatok? - mosolygott kedvesen az eladós lány. Felsoroltuk a kívánt ételeket, majd odébb állva vártunk, hogy kiadják. Miközben várakoztunk, elmeséltem Rachelnek, hogy mostanában zaklat az exem, Zack. Pár hónapja szakítottunk, de egyszerűen nem bírja felfogni az egészet. Hívogat, sms-ezik, facebookon irkál, de sosem veszem fel, vagy írok neki vissza. Azért szakítottam vele, mert rájöttem, hogy nem érzek iránta semmit, és lehet, hogy egy kicsit bunkóság tőlem, de nem is hiányzik. Afféle egós majom, nem is értem, hogy hogy tudtam vele összejönni. Alig foglalkozott velem, inkább folyamatosan magáról beszélt, olyanokat, amik senkit sem érdekelnek. Nem tettettem, hogy érdekel, inkább azt mondtam, beszéljünk másról, mire elkezdett megint magáról hablatyolni. A végén pedig megmondtam neki mindent kerek-perec, és valószínűleg elgondolkodott, és mostanában pedig keres. Egyébként mondhatjuk, szinte nem is ismert engem. Csak róla volt szó, és rólam egy szót sem kérdezett. Igazából ez nagy szerencse, mert bárhogyan is nézzük, valószínűleg sok lett volna neki a hirtelenharagom. Pár perc múlva oda is adták a rendelésünket.

-Na tessék, megint hív - forgattam a szemem, majd kinyomtam a hívást. Közben leültünk egy üres helyre.

-Cloe, szerintem meg akarja magyarázni.. csak annyi esélyt adj neki, hogy meghallgatod. Lehetséges, hogy utána nem fog többet zaklatni. Ha még egyszer hív, akkor vedd fel, és tisztázd vele  - mondta Rachel mosolyogva. Annyira imádom ezt a tulajdonságát, mert mindig tud valami jó tanácsot adni! Remélem, ha felveszem, nem zaklat többet.

Elkezdtünk enni, mire megint megcsörrent a telefonom.

Én: Haló?

Zack: Szia, Cloe! Rengeteget hívtalak, és üzentem, miért nem válaszolsz semmire?

Én: Öööm, hát, elég elfoglalt voltam mostanában..

Zack: Ja, értem.. Csak.. átgondoltam az egészet, és bevallom, hogy tényleg csak magammal foglalkoztam, de ígérem, ha adsz még egy esélyt, bebizonyítom, hogy megváltoztam. Hiányzol, bébi!

Én: Csábító ajánlat, de nem fogadhatom el, semmi esetre sem!

Zack: De esküszöm, hogy sokkal jobb leszek hozzád, mostantól kezdve engedlek beszélni, és minden jó lesz, megígérem!

Én: Zack, kérlek, ne ígérgess, te is tudod, hogy ezt nem tudod betartani.

Zack: De, igenis képes vagyok rá! Kérlek, csak egy esélyt kérek! Bébi, szeretlek!

Én: A picsába, mondtam szépen, hogy nem, mondjam csúnyán is?

-Cloe, kérlek.. Tartsd magad! - nézett rám könyörögve Rach.

Zack: Ne idegesítsd fel magad, nincs okod rá. Csak egy esélyt kértem, ezt talán meg tudod nekem adni.

Én: Ne idegesítsem fel magam? Ismerni sem ismersz, ember! Már nagyon elegem van a folyamatos zaklatásodból, befejezhetnéd már, mert kurvára nem vagyok kíváncsi rád! Ezen hogy ne tudnék idegeskedni, mikor aludni sem hagysz? Az esélyedet már rég elbasztad, úgyhogy innentől inkább felejts el, és hagyj békén! - kiabáltam a készülékbe, majd kinyomtam. Arra lettem figyelmes, hogy elég sokan csendesedtek el, és néztek rám.

-Most mi van? Veletek sosem volt olyan, hogy nem hagyott békén az exetek? - szóltam be.

-Cloe, fejezd be! - fogta a fejét barátnőm.

-Úgy néztek rám, mintha akkora probléma lenne, hogy hangosan beszélgetek valakivel! - álltam fel. -Ti mind, mind seggfejek vagytok, és ez sosem fog változni, értitek? - mutogattam rájuk, mire Rach megfogta a karomat, hogy állítsam le magam. -Eressz! - mondtam, de nem tette.

-Kérem, hölgyeim, fáradjanak ki! - szólt ránk az eladós lány.

-Haha, mondaniuk sem kellett volna, amúgy is kimentem volna - beszéltem feleslegesen, miközben megfogtam a cuccaimat, és kimentem az ajtón Rachel-lel. Észbe kaptam, és visszamentem, hogy a kaját, amit kifizettem, elhozzam.

-Itt hagytam a kajámat! - tájékoztattam őket, majd elvonultam, ezúttal véglegesen.

-Mondd te normális vagy? - kiabált le Rae. -Még az kell, hogy kitiltsanak, vagy, hogy saját kezűleg vigyenek ki a teremből! Jesszus! - fogta a fejét.

-Tudom, bocsi.. - sütöttem le a szemem.

-Kezdem azt hinni, hogy tényleg meg kéne változnod. Legalább tudnod kéne, hogy hol a határ! - mondta. Ez egy kicsit rosszul esett, de teljesen igaza volt. Durcásan elhagytuk az épületet, majd beszálltunk a kocsiba, de ezúttal Rachel volt a kormánynál. Egész úton nem szóltunk semmit, de nem is volt zavaró, mert elmélyültünk a gondolatainkban. Tételezzük fel azt, hogy megváltozom. Tartom magam, megpróbálom csökkenteni a haragomat. Ha sikerülne is, mi értelme lenne? A baj az, hogy abszolút semmi. Megváltozhatnék apuért, vagy Rachel-ért. De minek, mikor ők így is szeretnek? Mellesleg jó ez így, legalább nem keveredem vitába velük. Csak ha botrányt csinálok, mint most.. De ez Zack hibája! Oké, nem szabadna őt okolnom, de valahol tényleg ő is a hibás! Felidegesített! És én is hibás vagyok, mert nem tartottam magam. Mindegy. 
Mire befejeztem a gondolkodást, haza is értünk. Kivettük a hátsó ülésről a táskákat, majd bementünk a lakásba.

-Megjöttünk! - kiabálta Rachel. Nagy meglepetésünkre, apu a konyhában készített kaját.

-Sziasztok, remélem, éhesek vagytok! - mosolygott, majd megölelt minket egyesével.

-Nem igazán, a mekiben kajáltunk.. - mondtam.

-Vagy valami olyasmi - szólalt meg Rach, majd kitette az asztalra az általam megmaradt hamburgereket.

-Mi történt? - nézett rémülten apa. Leültem az egyik székre, kicsomagoltam az ételt, majd beleharaptam a már amúgy is megkezdett hamburgerbe.

-Majd Cloe elmeséli, nekem ez sok volt, de mindjárt kiheverem - mondta, majd leült a mellettem lévő székre. Elkezdtem mesélni a történteket, közben apu bele-bele kérdezett, majd kész lett a kaja, és leült velünk szemben.

-Várj, te spagettit csináltál? - néztem az ételt, ami kifejezetten spagettisen nézett ki. Igen, kevés olyan férfi van, aki tud főzni, éés apu sajnos nem tartozik közéjük.. Elég sokat segítünk neki, hogy finomra sikeredjen a kaja, de nem mindig van ez így. Sokszor inkább rendelünk valamit, hogy ne kelljen a förtelmes ételt megennünk. Ezért nem sűrűn eszünk főtt kaját. A lényeg, a lényeg, ez a spagetti jól nézett ki, ezért muszáj volt megkóstolnunk. Elővettem két villát, majd Rachel-lel ettünk belőle egy keveset. Ízlelgettük, és rájöttünk, hogy egész jó íze van, úgyhogy apu most szét van dicsérve, amiért egyszer finomra sikeredett. Közben meséltem tovább az esetet, nem hagytam ki semmilyen részletet.

-Megmondtam, hogy ne káromkodj! - mondta, figyelembe sem véve, hogy botrány lett belőlem. -Amúgy.. ez már megszokás tőled, nem nagy újdonság. Nekem végre egyszer sikerült elkészítenem egy normális vacsorát, ami finom is lett. Lehet, hogy mostantól jól fognak sikerülni az ételeim, vagy éppen ugyanúgy rendelhetünk pizzát. Te egyszer magadban tartod az idegességed, és lehet, hogy aztán már sikerül tartanod magad, mint bárki más. De lehet, hogy később nagyobb botrányt csinálsz. Adok egy jó tanácsot - mosolygott. -Higgy magadban! - mondta, majd a mosdóba tette az üres tányérját.