16. rész - Olyan vagy, mint egy vulkán

*Will szemszöge

Annyira hülye vagyok! Őszintén szólva ezt nagyon-nagyon nehéz beismerni, de valóban az vagyok. Rengeteg időt töltöttem C-vel, nagyon jól éreztem magam Vele, és már kezdtem is érezni valamit, kezdett fontossá válni számomra.. Aznap, mikor elmentek, reggel láttam Őt egy fiúval. Látszólag nagyon jól kijöttek egymással, és a végén Cloe meg is ölelte őt. Még Ő beszél rám meg Aurora-ra, miközben ugyanazt csinálja? Oké, én megcsókoltam Rora-t, de ez nem számít most! És mielőtt valaki azt hinné, abszolút nem vagyok féltékeny! Csak haragszom rá. És ezt nem féltem kimutatni. Egy kicsit meg is bántam, hogy kissé bunkó stílusban fordultam felé, de nem tehettem mást. Adja nekem a visszahúzódó csajt, aki nem bízik meg senkiben, erre fő valami srácot ölelget, majd mosolyogva beszélget velem. Mi baja van neki? Nem az a kérdés, hogy nekem mi bajom van, hanem, hogy neki mi baja van! Úgy tett, mintha nem történt volna semmi azzal a sráccal, pedig tisztán láttam, hogy megölelte! És irtóra mosolygott a beszélgetés közben. Ebből azért valamit le lehet venni, nem? Még, hogy én fogom átverni.. Ő hülyített engem. Valahogy mindig okot ad rá, hogy megbánjam, hogy megcsókoltam. Kíváncsi vagyok, fogunk-e még találkozni a jövőben. Valójában, ha félre értettem az egészet, akkor egy elég nagy idióta lennék, ha csak úgy elengedném, miközben megígértem neki, hogy találkozunk még. Utálom az ígéreteket. Valahogy nem mindig tudjuk őket betartani, és fontosnak kéne, hogy legyenek, de sokszor csak úgy elfeledjük őket, és elfeledjük, hogy valakinek ígértünk valami fontosat. Lássuk csak, ez fontosnak számít? Jesszus, hát, persze, hogy fontos! Csak.. néha elfelejtem, milyen, amikor fontos neked valaki. Mikor Rá gondolsz mindig, minden idődet vele akarod tölteni.. Ezek gyönyörű érzések, nekem mégis kimaradt az utóbbi pár évből. Nem, mintha nem akartam volna, de sosem jött olyan, aki lenyűgözött volna. Sosem jött olyan, aki fontos lehetett volna számomra. És most.. csak egy pizzéria kellett hozzá meg egy fesztivál, és kész. Ennyi volt. Nem éreztem még ilyet. Szavakba sem tudom önteni, egyszerűen csak Vele akarok lenni. Viszont megnehezíti a tudat, hogy nem csak velem beszélget fülig érő mosollyal, nem csak engem ölel meg. Ezek a dolgok nagyon kicsikék, de nagyon fontosak számomra. Nem kéne, hogy féltékeny legyek amiatt, hogy valakit megölelt, de.. Mit is beszélek itt, nem is vagyok féltékeny! Csak.. bosszant az a srác. Bosszant, hogy neki is odaadta a számát. Azt hittem, csak nekem ígérte meg. Igen, ez önzőnek hangzik, de csak egy kicsit vagyok az.

Valójában nagyon szeretném látni Őt. Miután a fesztiválon elbúcsúztunk, ami valljuk be, nagyon jól esett tőle, rögtön visszamentem a sátramhoz, és leültem a pokrócra. Nagyon hiányzott mellőlünk az a két sátor, amik az övéik voltak. Hiányzott, hogy nem tudtam Vele beszélgetni, hülyéskedni, nem tudtam Őt idegesíteni. Nem láttam a mosolyát, a nevetését, nem hallottam a hangját. Annyira, de annyira nyálasnak hangzik így utólag. Ez nem is én vagyok! Elcseréltek valami szeretettel teli ufóra. "Hülye vagy!" - mondta, miközben nevetett rajtam. Basszus, már a fél agyamat átjárta. De nem hagy nyugodni, hogy mitől lehet ilyen különleges számomra. Az egyszer biztos, hogy nagyon furcsa. Mármint, nem az, csak.. a gondolkodása, az észjárása sokkal másabb, mint a többi lányé, vagy bárkié. Valami nagyot csalódott az életben, és nem akarja, hogy megismétlődjön. Talán egy fiú, aki darabokra törte a szívét. Egy barátnő, aki teljesen elárulta. Egy családtag, aki meghalt. Bármi. De az is lehet, hogy csupán ilyenek a gondolatai. Akármennyire is azt mondja, nem bízik meg az emberekben, előttem azért egészen mást mutatott. Nem bízott rám semmi fontos dolgot, vagy ilyesmi, csak.. úgy éreztem, hogy bennem kezd megbízni. Lehet, hogy rosszul éreztem, de mindegy. Rég volt már, hogy csókban elutasítottak. Ő megtette. Jó, igen, megcsókoltam, de nem tudott már semmit sem tenni, mert hirtelen dolog volt. Meg is bántam jó párszor. Nem kéne olyat csinálnom, amit nem akar. Oké, most már a kedvére is akarok járni, mi lesz még?
Egyébként, ott tartottam, hogy miután elmentek, nem csináltam semmit, csak ültem a seggemen, zenét hallgattam meg néha beszélgettem Frenkie-vel és Aaron-nel. Eléggé kérdezősködött Fren, hogy mi a bajom Cloe-val, de nem mondtam el neki. Hülyeségnek tartaná a felháborodásomat, mert valóban az volt. Nem haragudtam azokra a dolgokra, amiket Ő hozzám vágott, de ha már megteszi, akkor Ő se kövessen el hasonlót. Erre viszont haragudtam. És Őt valószínűleg abszolút nem érdekelte a kirohanásom, lehet, hogy már el is felejtett, és már nem is akar látni. Ha így lenne, akkor nagyon szarul jönnék ki a dologból. Nem tudom, mi lenne, nem hinném, hogy megőrülnék, vagy hasonló, de egy kicsit rosszul kezelném. Pár nap volt, nem ismertem meg annyira, de fontos lett számomra, és valamit biztosan érzek iránta, csak még nem tudom, hogy mit. Jobb lenne, ha nem teljesedne ki semmilyen érzelem. Mert ha nem látjuk egymást.. Istenem, annyira hülyéket tudok mondani. Egy országban, egy városban lakunk! Már hogyne találkoznánk? Egyszer valahogy biztosan! Vagy nem, mindegy. De ha már olyanokat mondott, amilyeneket mondott, akkor csak látni akar. Legalább egy kicsit. "Keress meg, jó?"  "Ha megtalálsz, megkapod az "ígért" puszidat" "Elköszöntem volna tőled, miért ne tettem volna? Mit gondolsz, ezek a pár napok csak úgy eltűnhetnek számomra?" "Csak.. majd egyszer keress meg, és beszéljük meg, jó? Nem akartam így elmenni, de látom, nem tehetek ellene semmit. Mindenesetre, köszönöm neked ezt a pár napot, jól éreztem veled magam"
Basszus, csak jelentenek valamit! Én sem írtam "csak úgy" alapon egy dalt neki.. az a dal elmondott néhány dolgot az érzéseimről. És bevallom, nem volt nehéz megírnom. Eddig bármilyen dalról volt szó, hetekig írtam - bár nem sűrűn írtam még dalt. Most viszont másképp voltam, a szavak ömlöttek belőlem. Miután kész lettem, a legalkalmasabb pillanatot, hogy hallja Ő is, a tábortüzet tartottam. De bár kibékültünk, Aurora elrontotta azt a pillanatot, hiszen nem félt tudatni sem velem, sem mással, hogy úgy gondolja, együtt vagyunk egy csók miatt. Felháborodtam Rora-ra, miután Cloe elfutott, ezért tisztáztam vele a helyzetet, és úgy ahogy, de végül megértette, hogy nem járunk, és nem is fogunk. Őszintén szólva, az egyetlen lány, akivel a fesztivál során töltöttem az időmet Aurora-n kívül az csakis Cloe volt, és senki más. De úgy látszik, Ő másképp van a helyzettel. Hogy a fenébe lehet, hogy én vagyok oda egy lányért, és nem fordítva? Valamit éreztem iránta, de fogalmam sincs, hogy mit, hogy miért, egyszerűen nem tudtam semmit. Egy kicsit haragudtam rá. Keresnem kéne. Bár még csak néhány nap telt el, és valószínűleg Ő nem hiányol annyira engem, mint én Őt. Még korán volt keresnem. Egy az, hogy nem akartam nagyon nyomulós lenni. A másik, hogy tudtam, ha most találkozunk, nem bírok magammal. Később lecsillapodom, és már annak örülni fogok, ha megölelem. Bár így is örülök.. mindegy. A harmadik, hogy nem akartam, hogy annyira fontossá váljon számomra. Tudtam, ha túlságosan is fontos lesz, nagyot fogok koppanni. Az utolsó nap a fesztiválon nyomott volt, nem igazán szerettem volna semmit sem csinálni, egyszerűen nem volt hozzá kedvem. Nem fogok miatta depibe borulni, és ez valós, hogy nem volt olyan nagy dolog, amit csinált, csak túlreagáltam. Az utolsó koncertekre és programokra nem mentem el, csak sétálgattam egyedül, és néha rámosolyogtam az emberekre, mert úgy volt hozzá kedvem. Mekkorát tévedtem ezzel a fesztiválos cuccal kapcsolatban. Itt mindenki mosolyog egymásra, amitől jó kedvre derülünk. Jól éreztem magam. Bár nem volt olyan nagy cuccos ez a fesztivál, jó volt itt, és örültem, hogy Cloe is itt volt. Péntek este haza mentünk a haverjaimmal, és most itt vagyok, szombat délután.
-Haver, itt bambulsz órák óta, mi bajod van? Esküszöm, elviszlek orvoshoz - háborodott fel Aaron.
-Hmm? - néztem rá zavartalanul. -Nekem nincs semmi bajom - közöltem egyszerűen.
-Több órája itt üldögélsz velünk, gondolkozol, egyszer hülye pofát vágsz, egyszer meg mosolyogsz. Szerintem egy pszichológus most igazán rád férne - állapította meg.
-Csak szerelmes - kacsintott Frenkie, mire felkaptam a fejem.
-Aki szerelmes, az te vagy, Fren - vágtam vissza. -Kibe lennék "szerelmes"? - mutattam macskakörmöket az ujjammal.
-Elég meggyőző, ahogy arra a kis szőkére mosolyogsz - jegyezte meg Aaron mosolyogva, mire meglöktem.
-A kis szőke neve Cloe, és nem vagyok belé szerelmes - forgattam meg a szemeimet.
-Még - emelték fel ujjukat egyszerre, mire elröhögtem magam. Hülyék..

*Cloe szemszöge

Irtózatosan dühös vagyok Will-re! Már legalább három nap telt el - azt hiszem -, és még mindig nem hívott, nem üzent, nem írt, nem keresett. Oké, ez még kicsikét korai, de megígérte, hogy keres, de nem teszi! Az az idióta.. hogy is hihettem el, hogy valaha is betartja az ígéretét? Hogy is hihettem el, hogy én vagyok az, akit nem akar átverni? Azt hiszem.. kezdtem érezni valamit, még elég kicsi valamit, de ott volt az a valami. És ez nem hagy nyugodni, mert nem tudom, hogy mi az. Most legszívesebben behúztam volna neki egyet, egy jó nagyot, mert pontosan tudtam, hogy nem fog keresni. Talán soha többet nem látjuk egymást, és ez nem fogja érdekelni, hiszen ott van még neki millió lány, akit az ujja köré csavarhat, és azt csinálhat velük, amit csak akar. És ez aggasztott, és még jobban feldühített. Kereshettem volna én is, mondjuk ráírhattam volna a Facebookon, de annak mi értelme lett volna? Ő a fiú, Ő keressen. Ez az elvem. Mellesleg, a Facebookot ráhagyom másra. Amúgy is, Ő ígérte meg, neki kell keresnie. Mit is gondoltam. Azt hiszem, ez már halott téma. De azért még behúznék neki egyet.
Tele voltam érzésekkel, ki akartam magam dühöngeni, de nem tehettem, mert még véletlenül apára vagy Rachel-re rontok rá, és őket kiabálom le, miközben nem tettek semmit. Elő vettem egy papírt, és egy toll után kutakodtam. Nagyon ritkán csináltam, hogy leírtam egy papírra az érzéseimet, majd eldobtam, ezért úgy gondoltam, most itt az idő. Mikor felálltam, hogy keressek valami tollat, ami ír is, belerúgtam az asztal sarkába.
-Azta kur... - szitkozódtam kiabálva. Egy ideig a lábam ujját nyugtatgattam, mert irtóra fájt, majd mikor végre nem éreztem a hasogató érzést, leültem az íróasztalomhoz. Egy sima, véletlen mozdulattal lesöpörtem a poharamat az asztalomról, ami az esés hatására darabokra tört. -Bassza meg - dühöngtem, majd leguggoltam, és elkezdtem felszedni a széttörött üvegdarabkákat a csupasz ujjammal, aminek a hatására egy kis szilánk elvágta az ujjamat. -Idióta, idióta, idióta - hangoztattam kiabálva, majd apu jött be az ajtómon.
-Jó ég, Cloe! Így is elég kupleráj van a szobádban, erre fő, eltöröd a kedvenc poharadat? Ma muszáj kitakarítanod, mert ebben a ruhapiramisokban még lépkedni sem lehet - jegyezte meg apu felháborodva, majd csúnyán néztem rá. -Rossz kedved van? Várj, segítek felszedni a szilánkokat - ajánlotta fel, majd kiment a szobámból. Az asztalon tapogattam, hogy megtaláljam a zsebkendőmet, de nem néztem oda, az ujjammal voltam elfoglalva, amiből csöpögött a vér, így levertem két tollat, amik ki voltak fogyva. De szuper, még valami? Végre, megtaláltam a zsebkendőmet, kikaptam belőle egyet, majd megtöröltem az ujjamat, a zsepit meg ledobtam az asztalra. Apu pár másodperc múlva megérkezett egy seprűvel meg egy lapáttal, és felsöpörte a szilánkokat.
-Annyira elegem van. Ma nagyon ügyetlen vagyok - fogtam a fejem hitetlenkedve.
-Ne vedd magadra, mindig ilyen voltál - jegyezte meg halványan elmosolyodva.
-Persze, rontsd el még ennél is jobban a kedvemet - kezdtem bele. -Hiszen mindenki ezt csinálja! Feldühítetek, és nem tudom magam kontrollálni. Tudod, nem mindig anyut kéne hibáztatnunk, mert ha csak ő lett volna a hibás, akkor már tudnám magam türtőztetni, de nem így van. Valahogy ti is mindig fel tudtok dühíteni egy-egy beszólással, és lassan kezd elegem lenni - kiabáltam fel-alá járkálva.
-Komolyan el kéne gondolkodnom a pszichológuson - nézett rám, mire ledermedtem.
-Pszichológus? Nem, ezt most azonnal verd ki a fejedből, én nem megyek sehova! Nincsen semmi bajom! Minden oké velem, érted? Jól vagyok - bizonygattam, de a végére már elbőgtem magam. -Nem akarok pszichológushoz járni, jól megvagyok így is - sírtam, majd apu megölelt.
-Már nagyon halasztgattam, és már úgy látszott, kezdesz jól lenni, de hirtelen mindig visszaesel. És nem csak a nagyobb kitöréseidre gondolok, a kisebbek is épp elegek - simogatta a hajamat. -Olyan vagy, mint egy vulkán. Bármelyik pillanatban kitörhetsz, és nem lehet leállítani - állapította meg, mire még jobban sírni kezdtem. -Ne sírj, minden meg fog oldódni a maga idejében.
-De én.. magam akarok túljutni ezen - mondtam elcsuklott hangon.
-Megértem, de a gond az, hogy egyedül nem vagy képes rá, és mi sem tudunk mindig segíteni, bármennyire is szeretnénk.