15. rész - Búcsú

Minél közelebb hozta a fejét, miközben egyszer a szemembe, másszor a számra pillantott. Barna szemei virítottak a sötétben, és gyönyörűek voltak. Annyira elragadott, hogy egyszerűen nem voltam képes megállni. 

És akkor..
-Ó, végre megvagytok! - kiáltott Rachel, mire felkaptuk a fejünket. -Jaj, ne haragudjatok.. Fren, gyere, ne zavarjuk őket. Még egyszer bocsi, nyugodtan folytassátok - mentegetőzött, mire elmosolyodtam.

-Rachel, nyugi már! Nyugodtan gyertek!

-De nem zavarunk? - szólalt meg Frenkie.

-Dehogy - mondta Will is, mire meglepően néztem rá. Nem hittem volna, hogy pont Őt nem zavarja, ha kárba megy egy csók. Halkan kuncogtam, mire újra megszólalt. -Később is befejezhetjük, ha gondolod - kacsintott vigyorogva, mire meglöktem.

-Kuss, hülye - nevettem, majd közelebb jöttek mosolyogva. 

-Nem hittem volna, hogy együtt látlak titeket - szólalt meg Rachel. 

-Semmi olyanra ne gondolj - tisztáztam. -Merre jártatok? - mosolyogtam.

-Erre-arra. Aaron nem jött veletek? - mondta Frenkie szintén mosolyogva.

-Az ki? - kaptam fel a fejem.

-A másik haverom - szólt Will.

Beszélgettünk még egy fél órát, majd visszasétáltunk a sátrakhoz kettesével, én Rachel-lel elöl, a fiúk pedig hátul.

-Na, milyen volt? - vigyorodott el Rach.

-Jó - mondtam egyhangúan. -Jól érzem magam.

-Vele, vagy úgy általánosságban? 

-Nem tudom - adtam bizonytalan válaszomat. Valószínűleg a hátunk mögött hallották, de nem érdekelt minket. 

-Áh, mindig olyan bizonytalan vagy. Segítek. Milyen érzés vele lenni? 

-Rachel, ma gyere át az én sátramba, vagy fordítva, jó? - mosolyodtam el. Nem volt annyi mesélni valóm, de el akartam mondani valakinek a napomat. Már azt hittem, hogy ezek az ingadozások Will-lel a szakadék szélén állnak, mikor Aurora azt mondta, Will barátnője. Nem is értem, miért húztam annyira fel magam. Semmi közöm nem lett volna hozzá, ez igaz. Viszont, ha igaz lett volna, elvártam volna Tőle, hogy elmondja. Hiszen mégis olyan dolgokat mondott nekem, amik egy olyan fiúnak, akinek van barátnője, nem szabadna. Valahogy jól esik, amiket mond nekem, de furcsának tartom. Ha igaz, amiket mond nekem, akkor valószínűleg sosem volt még olyan srác, aki ennyire nagyra értékelne engem. Ezért is furcsa. Talán egyszer meg fogok bízni benne. Talán egyszer el fog árulni. Talán egyszer megutáljuk egymást. Ki tudja, sosem lehet tudni ezt az egészet, hogy mi fog történni. Minden esetre, kedvelem Őt.

-Gyere át az enyémbe - mosolygott.

-Héé, C... Nem úgy volt, hogy velem alszol? - szomorodott el Will, mire megforgattam a szemeimet, és mivel már a sátraknál voltunk, mentem is volna Rachel-hez, de újra megszólalt.

-Még egy ölelést sem kapok? - vigyorgott. Amolyan "most az egyszer megszánlak" gondolattal megvontam a vállam, mire megölelt. Éreztem az illatát. Jó érzés volt a karjaiban lenni. És furcsa is. 

-Köszönöm a mai napot, de ha még egy félreértés lesz, azt nem bocsátom meg - súgtam a fülébe.

-Nem lesz, hidd el - mondta mosolyogva, miután elengedett. -Holnap - köszönt el, majd bebújt a sátorba. Már Rachel is és Frenkie is bement a saját sátrába, mikor megölelt, így egyedül álltam a sátrak között. Mosolyogtam egy nagyot, majd bebújtam Rachel-höz.

-Mesélj el mindent. Kisebb-nagyobb részek, mindegy, semmit ne hagyj ki - támadott le legjobb barátnőm.

-Nyugi - mosolyogtam.

-Szóval, írt nekem egy dalt, amit a tábortűznél elénekelt nekem, meg gitározott - kezdtem, mire közbe vágott.

-Jó a hangja? Jól gitározik? - kíváncsiskodott, mire nevettem egyet.

-Nagyon jó - mosolyogtam. Ezeket a mosolygásokat valahogy nem bírtam abba hagyni.

-Olyan cukik vagytok, és olyan.. boldogok. Ezt nem kéne elszalasztanod, látszik, hogy teljesen oda van érted - lökött meg, majd visszalöktem.

-Basszus. Ő egy olyan srác, aki nem szeret bele senkibe. Főleg nem pár nap alatt. Tudod, mi van? Hogy oda jött hozzá egy csaj, és azt állította, hogy a barátnője. Képzelheted, azonnal elrohantam - panaszkodtam.

-Egy barátnő? - döbbent le.

-Igen, vagyis nem. Utánam jött egy idő után, és miután kidurciztam magam, elmondott mindent. Hogy az első napon megígérte neki, hogy ha nyer azon a festős micsodán, akkor megcsókolja. Ennyi volt közöttük, viszont a csaj nagyon meg volt győződve róla, hogy együtt vannak egy csók miatt. Will azt mondta, iránta nem érez semmit, viszont irántam.. nem tudja még teljesen, hogy mi az, amit érez, de még nem érzett ilyet..

-Ááá! De aranyos - sikított örömében, mire a fiúk kiszóltak, hogy van-e valami baj. Kikiáltottam, hogy semmi, majd tovább folytattuk.

-Azt mondta, biztosan megtalál engem, akárhol is vagyok. Aztán volt egy kisebb lecseszés.. elkezdte mondani, hogy már csak két napot vagyunk itt, meg ilyesmi, én meg mondtam, hogy mi már holnap megyünk haza. A kelleténél jobban kiborult.. azt mondta, kinézte volna belőlem, hogy nem szólok neki és nem is köszönök el.. Erre mondtam, hogy mindenképp elköszöntem volna, mert ez alatt a pár nap alatt több időt töltöttem vele és ezt nem tudom csak úgy elfelejteni.. meg, hogy megadtam volna a számom - mosolyogtam.

-Hű - nézett rám vigyorogva. -Gyerünk már! Jöjjetek összeeee! - mondta mosolyogva.

-Nem ilyen egyszerű - vágtam rá, majd úgy gondoltam, mindent elmondtam, ezért lefeküdtem.

Július 23. - Csütörtök

Előbb ébredtem fel, mint Rachel, ezért feltápászkodtam, összeszedtem pár cuccomat, amit felvehetek, majd elbattyogtam kómásan a zuhanyzókig. Fél óra sorakozás után bejutottam, és gyorsan, legalább pár perc alatt lemostam magamról a koszt és a hajamat is megmostam. Jól megtöröltem a hajamat, majd felöltöztem, mostam fogat, és vizes hajjal a cuccaimmal együtt visszabattyogtam a sátramhoz. Olyan meleg volt, hogy mire visszaértem, már félig-meddig megszáradt. 

Leültem a pokrócra, majd elővettem a telefonom. Már megint elfelejtettem hívni aput. Gyorsan tárcsáztam.

Jason: Végre, már, hogy hívsz! 

Én: Szia, apu!

Jason: Jó reggelt, kincsem. Jól szórakozol?

Én: Igen, nagyon. Ma este fele megyünk haza, jó?

Jason: Rendben, majd hívj. Mit csináltatok?

Én: Öhm, mindenfélét. Tegnap voltam tábortűznél..

Jason: Az jó lehetett! Na, mindegy, várlak titeket, puszi!

Én: Puszi! - köszöntem el, majd leraktam. Mivel még a többiek nem ébredtek fel, rámentem a közösségi oldalakra és feltöltöttem néhány képet, meg körül néztem. Will, Frenkie és Mike is bejelölt, úgyhogy gyorsan visszajelöltem őket. Igazából nem sűrűn léptem fel      a napokban ezekre az oldalakra. Azért jöttem ide, hogy jól érezzem magam és nem kellett hozzá sem a Facebook, sem az Instagram, sem a Twitter. Ezért most egy kicsit bepótoltam. Rachel volt fent párszor, sűrűbben, mint én, az biztos. Ő rakott fel néhány képet velem, a fesztiválról, meg Frenkie-vel. Will is és Frenkie is rakott fel néhányat együtt, a másik haverjukkal (mindig elfelejtem a nevét) meg a fesztiválról. Mike is néhányat a fesztiválról meg a haverjaival. Ő rögtön rám is írt.

Mike Hill: Szia

Cloe Clark: Szia :)

Mike Hill: Még itt vagy a feszten, ugye? :D

Cloe Clark: Igen, de ma megyek haza. 

Mike Hill: Akkor lőnünk kell egy utolsó találkozót ;)

Cloe Clark: Aha, az jó lenne! Hol és mikor?

Mike Hill: Most ráérsz? 

Cloe Clark: Igen, a többiek még alszanak.

Mike Hill: Okés, itt vagyok a Hármasnál.

Cloe Clark: 2 perc. 

Elraktam a zsebembe a telefonomat, majd elindultam a Hármas színpadhoz. Körül néztem párszor, majd megláttam Mike-ot.

-Szia, Cloe - mosolyodott el, mikor meglátott.

-Szia, Mike. Figyu, csak azért jöttem, hogy megadjam a számom. Jó volt veled lenni, segítettél és meghallgattál, szóval gondoltam, összefuthatnánk majd valamikor. Remélem a fesztiválon kívül is barátok maradunk - mosolyogtam.

-Persze, én sem gondoltam másképp. De te hol laksz? 

-Los Angeles, és te?

-San Francisco - szomorodott el.

-Hűha, van egy kis távolság, de megoldható - nevettem, majd számot cseréltünk. Hát, a hat óra egy kicsit tényleg sok.

-Köszi - mosolyodott el félig, majd átöleltem. 

-Én kösz, mindent - mondtam a fülébe, majd elengedtem, és megfordultam. Pár méterre tőlem Will-t pillantottam meg. Integettem neki, majd közelebb mentem.

-Felébredtél? - kérdeztem kedvesen.

-Ja - mondta, majd visszament a sátrakhoz. Hát, ennek meg mi baja van? Utána mentem, mivel fel kellett még ébresztenem Rachel-t. Mikor odaértem, már mindenki fent volt. 

-Jó reggelt - köszöntöttem őket kedvesen, majd visszaköszöntek ugyanúgy. Na, így kéne üdvözölni, Will! 

-Be vagy pakolva a cuccaiddal? A sátoron kívül - kérdezte Rachel.

-Aha, ki sem pakoltam - mosolyogtam, majd a sátort kezdtem leengedni. 

-Will, segíts Cloe-nak - mondta Frenkie, mire az említett egy vállvonogatással oda jött hozzám, és elkezdte pakolni.

-Arrébb mennél? - kérdezte nem túl kedves hangnemben. Megforgattam a szememet, majd arrébb léptem.

-Rosszul keltél? - néztem rá mérgesen.

-Nem - válaszolt egyhangúan. Rachel-re, majd Frenkie-re pillantottam, de egyikük sem tudták hova tenni a viselkedését. Végül elraktam helyette a sátrat, a polifoamot, a pokrócot, meg mindent.

Rachel-lel elmentünk, hogy együnk valamit. Amint elhagytuk őket, beszélni kezdett.

-Mit csináltál? - nézett rám.

-Én? Semmit! Ő kezdett el bunkózni velem - mondtam mérgesen. -Ez nem fair, tegnap még haláli aranyos volt velem..

-Mi a szar történt akkor? - gondolkodott, majd vettünk két hamburgert, és most szerencsére találtunk egy padot, ahol megehettük.

-Nem számít, bunkózzon, de azt elfelejtheti, hogy odaadom a számom! 

***

Délután úgy gondoltuk, most már mennünk kéne, mivel esteledik be, ezért megkerestük a fiúkat, és megpróbáltunk elköszönni tőlük. A Kettes színpadnál voltak mind a hárman. Rachel odament Frenkie-hez, én pedig Will-hez. Tudtam, ma nagyon bunkó velem, de nem mehettem el úgy, hogy nem köszönök el tőle, megígértem neki.
-Szia - köszöntem.
-Heló - köszönt vissza.
-Nem mondasz semmit? - néztem rá meglepően.
-Nem tudom, kéne? - mondta bunkón.
-Mivel érdemeltem ki a mostani viselkedésedet? - háborodtam fel.
-Láttam valamit, amit nem kellett volna - jelentette ki.
-És mi volt az?
-Túl könnyű lenne, ha én mondanám el, nem igaz? Gondolkozz, Cloe! Nem mindig én vagyok az, aki rossz - vitte fel a hangját. Aú! Hát, ez telibe talált.
-Bármit is tettem, ami bántó számodra, ne haragudj.. Nem akartam ilyesmit tenni - néztem rá bocsánatkérően, és még én is meglepődtem a saját reakciómtól.
-Én sem akartam sok mindent tenni, mégis megtettem. Az élet szar. Máskor gondold át, hogy miket mondasz rám, mert te ugyanazt teszed. Ha neked szarul esett, gondolhatod, hogy nekem is - nézett rám.
-Nem értem, mire célzol.. - gondolkodtam el, de semmi bántóra nem emlékeztem. -Figyelj.. ígértem neked a számom - próbálkoztam, majd oda adtam a cetlit, amire le volt írva. -Csak.. majd egyszer keress, és beszéljük meg, jó? Nem akartam így elmenni, de látom, nem tehetek ellene semmit. Mindenesetre, köszönöm neked ezt a pár napot, jól éreztem veled magam - mosolyodtam el halványan.
-Én is - mondta halkan. Rachel már várt rám, mivel elköszönt Frenkie-től, ezért oda mentem hozzá. Elindultunk, de megálltam. Hátra néztem, egyenesen Will szemébe. Meglepte a gesztusom. Hirtelen gondolkodás nélkül odaszaladtam hozzá, és szorosan átöleltem. Próbáltam elérni, hogy
megbocsásson, bármit is tettem, de nem tudom, mit értem el vele.

-Keress meg, jó? - súgtam a fülébe, majd miután teljesen magamba szívtam édes illatát, elengedtem, és csillogó szemeivel találtam szembe magam. Bólintott egyet, én pedig elmosolyodtam. Nem értettem, miért csinálok mostanában ilyeneket, de igazán jól esett.
"Szóval csókolj meg! És mondd, hogy újra láthatlak, mert nem tudom, hogy eltudlak-e engedni."
Hol van az a srác, aki ezt énekelte nekem? Mit tettem, amivel kiérdemeltem? Talán csak egy félreértés lehetett, talán valamit túlreagál. De mégsem hagyhattam ott úgy, hogy nem mondok neki semmit. Tartoztam neki ezzel. A beszélgetéssel, a számommal, és egy öleléssel. Azért éreztem úgy, hogy tartozom neki, mert.. nem tudom. Éreztette velem, hogy más vagyok, ami miatt különlegesnek éreztem magamat, de csakis számára. Éreztette velem, hogy fontos vagyok. Éreztette velem, hogy bármilyen rossz tulajdonságom is van, ettől én nem leszek rossz, és hogy meg fogom találni a kivezető utat.
Visszamentem Rachel mellé, és most már indulásra készen voltunk. Gyorsan még felhívtam apát, hogy indulunk a vonatra, majd tényleg elmentünk. Ezúttal hátra sem mertem pillantani. Még a helyre sem kukkantottam egy utolsót. Tudtam, hogy nem fogok innen elfelejteni semmit. Egyetlen pillanatot sem.

***

Otthon, édes otthon! Mire végre haza értünk, fullosan megizzadtunk. Az út elég hosszúnak tűnt, annak ellenére, hogy állandóan járt valamin az eszem. Legtöbbször visszaemlékeztem az utóbbi pár napomra. Az állomáson felszálltunk a buszra, majd pár perc múlva kiszálltunk, és haza sétáltunk. Közben persze beszélgettük Rachel-lel, de főleg a gondolatainkkal voltunk elfoglalva, így nem sűrűn jártattuk a szánkat. Amint beléptem a házba, egy kis hideg csapott meg - az a jó, hogy mikor kint dög meleg van, bent jó a levegő. Mikor apu meglátott, azonnal megölelt minket egyesével.

-De hiányoztatok már! - mosolygott kedvesen, majd segített felcipelni a cuccainkat. Nem sokat beszéltünk, bár apa rengeteget kérdezett. Csak arra vágytam, hogy lezuhanyozhassak végre otthon, és a saját pihe-puha ágyamra ledőlhessek, és holnap délig fel se keljek. Nem is tettem másképp, előkaptam a pizsimet a szekrényemből, majd stipi-stopi, gyorsan lefoglaltam a fürdőt, még mielőtt Rachel tette volna, és lezuhanyoztam. Miután lemostam az izzadtságot, felöltöztem a kikészített cuccomba, és bezárkóztam a szobámba. Rögtön az ágyam felé vettem az irányt. Ledőltem, kicsit betakaróztam, majd előkaptam a telefonomat. Gyorsan felmentem néhány közösségire, és észrevettem, hogy még páran bejelölgettek, bár nem sűrűn ismerek belőlük, de akiket ismertem; Matt és Aaron, azokat visszajelöltem. Ledobtam a telefonomat az ágyra, megszorítottam a párnámat, majd behunytam a szememet.

Július 25. - Szombat

Rachel szuszogására ébredtem fel. Igen, tudom, ez egy cuki pillanat lenne, ha az illető nem  a legjobb barátnőm lenne, hogyha nem lány lenne, és ha bejönne nekem, de hát így alakult az élet. Valós, hogy van saját szobája, de jobban szeretünk mindketten egymással aludni. Afféle mánia, vagy mondhatjuk szeretethiánynak is. Mindegy. 

Tehát ilyen tíz és tizenegy óra tájékában felébredtem, kikászálódtam az ágyamból (nagyon nehéz volt), majd kómásan lebattyogtam a lépcsőn. Apa, mint mindig, már fent volt, és újságot olvasott a reggeli kávéja mellett. 

-Jó reggelt - köszönt teli jó kedvvel, tőlem pedig egy nyögést kapott válaszul. -De hiányoztak már ezek a reggelek - sóhajtott mosolyogva. Elő vettem két bögrét, öntöttem beléjük tejet, majd sok-sok kakaóporral megszórtam. Az egyiket beraktam a mikróba, megvártam, míg felmelegszik, majd kivettem, és visszamentem a szobámba. Sejtettem, hogy Rachel már ébren fog várni, ezért is csináltam két bögrével. Az egyiket azért tettem a mikróba, mert én csak melegen szeretem inni, Rachel-nek meg mindegy. Mikor bementem, a telefonját bámulta ezerrel. 

-Kakaó - adtam a kezébe a bögrét, majd szürcsöltem egyet a sajátoméból. 

-Köszi - mondta, majd ő is beleivott. -Képzeld, épp Fren-nel írogatok, és azt írja, elmehetnénk valahova. 

-Az jó - mosolyodtam el. -Tegnap mikor érkeztek meg?

-Hát, estefelé - mondta rám se nézve, belemélyülve a chatelésbe. -Te nem fogsz találkozni Will-lel? - nézett rám egy pillanatra.

-Hmm, csak ha látni akar - nevettem el magam kínomban. Nem, mintha megőrülnék, ha nem látnám újra, vagy ilyesmi, sőt.. viszont azért kicsit rosszul viseltem azt, amit mondott. Még mindig fogalmam sem volt arról, hogy vajon mit tettem ellene, talán álmomban hajtottam végre valami ördögi dolgot, nem tudom, egyszerűen fogalmam sincs. És ez irtóra felidegesít! Hülye, Will! Nem is kéne gondolnom Rád. Talán soha többet. Hiszen biztosan valamit félre értettél, de te túlreagálod. Nem tettem ellened semmit, idióta!